Emma napja van. | 2024.04.19

Kajak-kenu vb-válogató - Kárász 200-on is legyőzte Kozákot

2015-07-18 10:16:35

 Kárász Anna az 500 méteren aratott pénteki diadal után szombaton, 200 méteren is legyőzte Kozák Danutát a kajak egyesek versenyében a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén, Szolnokon.

    A szegedi versenyző sikere azt jelenti, hogy ebben a számban úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a vb-indulás jogáért, miután a június eleji első fordulóban Kozák győzött. Ahogy akkor, most is Douchev-Janics Natasa lett a harmadik.
    "A tegnapi 500-as győzelem után próbáltam lazítani egy kicsit a barátaimmal, s most nem voltam már annyira feszült, mint a pénteki verseny előtt. Talán ennek is köszönhető ez a siker" - nyilatkozott a 23 éves Kárász.
    A szombati versenynap délelőttjén további öt 200-as, valamint két 1000 méteres döntőt rendeztek.
    A rövidebb távon a kenus Takács Kincső és Hajdu Jonatán egyesben, a kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter duó és a kenus Lantos Ádám, Nagy Péter kettős pedig párosban ismételte meg az első fordulóban aratott győzelmét, ezzel bebiztosította vb-indulását. Női K-2-ben Douchev-Janics és új társa, a mindössze 18 éves Homonnai Luca magabiztos sikerét láthatták a nézők, a második helyen Kárász és Fazekas-Zur Krisztina ugyancsak frissen alakult duója végzett. Kárász az első válogatón még világbajnok társával, Vad Nitettával indult és nyert, de azóta szétváltak útjaik.
    "Valószínűleg az volt a siker kulcsa, hogy elhittük, meg tudjuk csinálni" - mondta Homonnai Luca, aki hat hete készül együtt háromszoros olimpiai bajnok társával, a tavalyi gerincműtéte után idén visszatért Douchev-Janiccsal. Hogy mennyire egymásra hangolódtak, azt az is jól mutatja, hogy hasonlóan extrém hajviselettel álltak rajthoz a versenyen: Janics rózsaszín-szőke, Homonnai pedig zöld frizurájával tűnt ki a mezőnyből.
    Egy kilométeren férfi K-1-ben Kucsera Gábor nyert (az első válogatón győztes Tóth Dávid nem indult, mert ő a négyesben jut majd szerephez a vb-n), míg férfi C-1-ben Kiss Tamás ért elsőként a célba. Utóbbi számban a szegediek olimpiai és világbajnoka, Vajda Attila az első forduló után már védettséget kapott, ezúttal nem is indult.
    A milánói, olimpiai kvalifikációs vb-re augusztus 20. és 23. között kerül sor. Storcz Botond vezetőedző a mostani, vasárnapig tartó viadal után állítja össze a csapatot.
    A válogatóverseny további programja:
    később:
női K-2 1000 m döntő 18.05
    vasárnap:
500 m-es döntők 9.00 (élőben az M4 Sporton 9.00-tól 11.10-ig)
5000 m-es döntők 13.30