Andrea napja van. | 2024.04.18

Súlyemelő-vb - Aján Tamás minden idők legnagyobb világbajnokságára számít

2014-11-05 08:11:18

 

Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke szerint minden idők legnagyobb világbajnokságát rendezi Kazahsztán november első felében.

 

    Az Almatiban - a régi fővárosban, egykori szovjet nevén Alma-Atában - szombattól zajló esemény kiemelt jelentőségét az adja, hogy a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia első kvalifikációs versenye, és amint azt a vezető sportdiplomata az MTI-nek hangsúlyozta, alapvetően a mostani és a jövő esztendei, houstoni vb-ről lehet kijutni a két év múlva esedékes ötkarikás játékokra.
    "Ezenkívül 2016-ban öt kontinensen lesz még kvalifikációs verseny, és vannak egyéni kvótaszerzési lehetőségek is, de Almati a maga nemében a legjelentősebb" - mondta Aján Tamás, aki szerint az előkészületek alapján állíthatja, hogy minden idők legnagyobb vb-je lesz a kazahsztáni. Ez azért is jelenthető ki, mert az ázsiai országban a súlyemelés egészen különlegesen kiemelt és kezelt sportág, erejét pedig jól mutatja, hogy a 2012-es londoni olimpián négy aranyat nyertek a kazah súlyemelők. 
    "A sportág a mostani világbajnoksággal egészen különleges lehetőséget kap az említett négy olimpiai arannyal a háttérben. Már az előkészületekre különleges stábot állított fel a szervezőbizottság a kormány támogatásával, amelyben olyan személyiségek vannak, hogy szerepvállalásuk garanciát jelent az IWF-nek is a különlegesen magas szinten megvalósuló rendezésre" - nyilatkozta Aján Tamás, aki hozzátette, hogy ennek a vb-nek is van újdonsága. 
    "Mégpedig az, hogy a világbajnokság így is hatalmas mezőnyébe eleve kvalifikációs szint elérésével lehetett csak bekerülni. Most először írtunk ki ilyen szinteket, de meg kellett tennünk ezt a lépést, mivel egy olimpiai kvalifikációs vb-re rendre akkora létszám jelentkezik, olyan versenyzői áradat jön el, hogy nagyon nehézzé válik a lebonyolítás" - magyarázta a döntést.
    Ami a mezőny megrostálásával, egyszersmind a minőség magasabbra emelésével együtt járó szinteket illeti, mind a nyolc férfi, mind pedig a hét női súlycsoportban a három legutóbbi világbajnokság legjobb eredményeinek kategóriaátlaga alapján húzták meg az alsó határt úgy, hogy a férfiaknál 75, a nőknél 65 százalékos teljesítményminimumot állapítottak meg. Aki a vb előtt nem ért el előírás szerinti alaperedményt összetettben, nem indulhat Almatiban.
    "Ezt az újítást pillanatnyilag jónak tartom, de azt is el kell mondanom: mivel a sportágban óriási robbanás tapasztalható eredmény, mennyiség és minőség szempontjából egyaránt, lehet, hogy a jövőben még tovább kell szigorítanunk" - mondta az IWF első embere, aki szerint éppen a kvalifikációs szint miatt előfordulhat, hogy némely kontinensről kevés versenyző tud majd elindulni a kazahsztáni vb-n. 
    "Ez a keményítés azonban a sportág érdeke. Miért? Mert a nemzetközi sportélet egyre inkább a minőség felé megy el. A mennyiség is fontos, de a minőség olyan kritérium, amelyet most már elvárnak minden olimpiától, minden ifjúsági olimpiától, minden nagy versenytől. A nemzetközi szövetségek megpróbálnak olyan kvalifikációs szinteket beállítani, amelyek révén megszűnik az +unalom+. Most már mi is egyre inkább a minőséget kell, hogy nézzük" - nyilatkozta az MTI-nek Aján Tamás.
    A vb-n 12 fős magyar csapat - 7 férfi, 5 nő - indul.