Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bor, mámor, Bénye - Ismét fesztivált rendeznek Erdőbényén

2014-08-09 08:39:54

Tokaji borok, zempléni ízek, kézműves mesterek remekei, gyerekprogramok fűszerezik a zempléni Erdőbénye idei fesztiválját, a Bor, mámor, Bénye névre keresztelt háromnapos rendezvényt, amely augusztus 15-én kezdődik a Tokaj-hegyaljai településen.

A szervezők tájékoztatása szerint az idei program a korábbiaknál is színesebb, számtalan kulináris és kulturális újdonsággal várják az erdőbényei borászok saját kertjeikben a látogatókat. A tokaji borvidéken a híres borok és a zempléni ízek mellett 16 helyszínen 45 koncerttel, tematikus sétákkal, író-olvasó találkozókkal, túrákkal és beszélgetésekkel is várják a látogatókat.
    A helyiek azt szeretnék, hogy a látogatók sétálgassanak a falu utcáin, térjenek be a borászatok portáira, üljenek le a kertekben, kóstoljanak ételeket, borokat, hallgassanak zenét és érezzék át a vidék sajátos hangulatát.
    A hatodik alkalommal megrendezendő fesztivál idei programját tematikus séták teszik még változatosabbá, a Történelmi sétán a látogatók elé tárul egy tokaj-hegyaljai mezőváros élete a 16-19. század között, kiderül, hogy városi polgárok vagy jobbágyak lakták-e Erdőbényét és fény derül Szepsi Laczkó Máté legendájára is.
    Az építészeti sétán a részletek is feltárulnak, miként az egykori kőfaragók és építőmesterek remekei.
    A kulturális programoknak, koncerteknek, beszélgetéseknek és műhelyeknek is a borászok kertjei adnak otthont, 16 kertben kis pódiumon lépnek fel a zenészek, a diófa árnyékában a kiadós beszélgetések alatt készülnek a borokkal harmonizáló fogások, miközben a gyerekek a számukra kialakított kertekben játszhatnak egymással.