Emma napja van. | 2024.04.19

Nem talál forgalmazóra Japánban Angelina Jolie új filmje, a Rendíthetetlen

2015-03-18 21:25:22

 Nem találnak forgalmazót Japánban Angelina Jolie kritikák övezte új filmjéhez, a Rendíthetetlenhez.

    A film Louis "Louie" Zamperini amerikai olimpikon és háborús hős életét követi nyomon, amint a második világháborúban túléli repülőgépe lezuhanását, majd a japán hadsereg kezébe kerül, és fogolytáborba viszik, ahol embertelenül bánnak vele.
    A film a készítők szándéka szerint a megbocsátásról szól, Japánban azonban rasszista és történelemhamisító alkotásnak tartják, amely sértés az országra nézve. A Japánban bojkottfelhívásokkal és online kampányokkal fogadott filmhez egyelőre nem is sikerült forgalmazót találni a szigetországban - írja az Aszahi Simbun japán napilap angol nyelvű internetes kiadása.
    A 2014 novemberében bemutatott filmet már több mint 50 országban játszották, többek között Kínában és Dél-Koreában is. Japánban a kritikák már 2014 nyarán felütötték a fejüket, miután kiszivárgott, hogy megfilmesítik a Zamperiniről készült 2010-es életrajzi könyvet, Laura Hillenbrand munkáját.
    Több bíráló rámutat például arra, hogy az eredeti életrajz egyes részletei bizonytalan hitelűek, köztük azok, amelyek szerint egyes foglyokat élve megettek a táborokban. A film ugyanakkor nem tartalmaz kannibalizmust ábrázoló jelenetet.
    Moteki Hiromicsit, a történelmi ismeretterjesztő társaság főtitkárát számos külföldi hírben idézték a filmmel kapcsolatban. "Bár magam nem láttam a filmet, nincs ok a bemutatására, mert alaptalan feltételezéseken és vélelmeken nyugszik. Rasszista diszkriminációt mutat, amely azon az elméleten alapul, hogy a japánok természetük szerint gonoszak" - idézi az Aszahi Simbun.
    Mijavi - eredeti nevén Isihara Takamasza -, egy népszerű japán zenész, aki a filmben a Zamperinit kínzó brutális katonát alakítja, maga is a kritikusok célkeresztjébe került: az interneten árulónak bélyegezték, amiért elfogadta a szerepet.
    A Rendíthetetlent rendezőként és társproducerként is jegyző Angelina Jolie több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy filmje a megbocsátásról szól, és egyáltalán nem szánta japánellenesnek. A történet szerint Zamperinit a keresztényi megbocsátás váltja meg, így 80 évesen Japánba utazott, hogy az 1998-as naganói téli olimpia előtt egy szakaszon ő fusson az olimpiai fáklyával.
    Duncan Clark, a Universal Pictures International elnöke megerősítette, hogy nem állt szándékukban semmilyen politikai üzenetet megfogalmazni a Rendíthetetlennel. 
        
http://ajw.asahi.com/article/behind_news/social_affairs/AJ201503170081

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó