Gedeon napja van. | 2024.03.28

Hammerstein Judit a Balassi Intézet főigazgatója

2014-12-11 15:34:22

 Hammerstein Judit, a Miniszterelnökség korábbi főtanácsadója vezeti december 1-jétől főigazgatóként a Balassi Intézetet - közölte az MTI megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön.

    A tárca a korábbi főigazgató, Hatos Pál menesztése után az MTI-vel azt közölte, hogy az új vezetőt a külgazdasági és külügyminiszter - mint a Balassi Intézetet irányító szerv vezetője - az emberi erőforrások miniszterének egyetértésével meghívásos eljárás keretében választja és nevezi ki.
    Hatos Pál főigazgató vezetői kinevezését november 14-én vonták vissza, a minisztérium közlése szerint a Balassi Intézeten belül más vezetői munkakört ajánlottak fel számára, amelyet ő nem kívánt elfogadni és felmentését kérte.
    Hammerstein Judit 2011 februárjától 2014 júliusáig kultúráért felelős helyettes államtitkárként dolgozott, majd a Miniszterelnökség főtanácsadója lett.
    Az új főigazgató 1969-ben Nagykanizsán született. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem bölcsészettudományi karának orosz nyelv és irodalom, történelem, végül francia nyelv és irodalom szakán, valamint a Poitiers-i Egyetemen végezte, ösztöndíjjal az Amszterdami Állami Egyetemen és Párizsban a Nanterre-i Egyetemen is tanult. Doktori tanulmányokat folytatott az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen. 
    Az első Orbán-kormány idején (1998-2002) a miniszterelnök, 2002 és 2006 között a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöke volt. 2006-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, 2007-ben a szabadságjogokat védelmező közéleti fórum, a Szabadság Kör alapító tagja volt. 2007-től a Budapest Analysis külpolitikai elemzőműhely szerkesztője, 2009-ben a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltje volt, a listán 20. helyen szerepelt, így nem jutott be az EP-be. Korábban dolgozott a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány kurátoraként, a Prae irodalmi folyóirat szerkesztőjeként is.