Gedeon napja van. | 2024.03.28

Átadták a KódVilág dizájnpályázat díjait

2014-11-26 21:20:17

 A KódVilág dizájnpályázat első három helyezettje mellett a közönség által legjobbnak ítélt alkotást is díjazták szerdán Budapesten a Design Terminálban, ahol a legjobb pályamunkákból vasárnapig látható kiállítás.

    A vonalkóddal és a 2D-kódokkal foglalkozó szervezet, a GS1 Magyarország fennállásának 30. évfordulója alkalmából júliusban hirdette meg KódVilág elnevezésű dizájnpályázatát képző- és iparművészek, művészhallgatók, dizájnerek és minden 16 évesnél idősebb érdeklődő számára. A pályázat témája a vonalkódokra és a 2D kódokra jellemző, csíkos-kockás motívumok kreatív alkalmazása volt festményen, grafikán, szobron, használati tárgyon, ruhán, fotón vagy videofilmen.
    A pályázat 180 ezer forinttal járó első díját Petró Petra vehette át Ablak című installációjáért, amely gyufaszálakkal megtöltött üvegkockákból épül fel. A második helyezett Varga Zoltán Kódvilág című videoinstallációja lett, amely 150 ezer forintos pénzjutalomban részesült. A harmadik díjat, és az azzal járó 120 ezer forintot Laborc Zsófia vehette át Childhood című plakáttervéért.
    A közönség szavazatai alapján, online voksolás keretében, csaknem 440 szavazatot kapott Kovács Patrícia és Patócs Evelin KÓDFEJtő című interaktív grafikája, amely József Attilát ábrázolja QR-kódok segítségével. A kódokat leolvasva verssorok jelennek meg, amelyek közül ki kell választani azt a mondatot, amelyet nem a költőtől idéztek.
    A negyedik helyezett Háber Lívia Kódvilág 3014 című alkotása lett, amely egy 3D-s nyomtatóval készült homokozó. Ötödik helyezést ért el Majoros Áron Büszt című acélszobra. A két alkotó oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át. 
    Viszkei György, a GS1 Magyarország elnöke a budapesti díjátadón emlékeztetett arra, hogy idén kettős évfordulót ünnepel a szervezet, amely harminc éve alakult meg Magyarországon. A GS1 jogelődje pedig 40 éve működik Amerikában, ahol az első vonalkódot is 40 éve olvasták le. A szervezet ma már több mint 110 országban van jelen és több mint 2 millió vállalkozással áll napi szintű kapcsolatban - hangsúlyozta az elnök. 
    Patvaros Boglárka operatív igazgató elmondta, hogy több mint 340 alkotás érkezett a pályázatra, köztük fotó, grafika, festmény, ékszer, ruha és különféle installációk is.
    A legjobb műveket kétfordulós értékelésen választotta ki a művészekből, valamint azonosítási szakemberekből álló zsűri. Mint elmondta több alkotás is interaktívvá válik a rajta elhelyezett kódok által, amelyeket okostelefonnal leolvasva további tartalmak válnak elérhetővé, mint például szöveges üzenet, versidézetek vagy kisfilmek.
    Az operatív igazgató hangsúlyozta: terveik szerint jövőre vándorkiállítás keretében több nagyvárosban is bemutatják a 30 legjobb pályaművet. Emellett a többi országban működő tagszervezeteken keresztül külföldön is népszerűsíteni kívánják a pályázat ötletét.