Gedeon napja van. | 2024.03.28

Sexepil - Új album csaknem két évtized szünet után

2014-11-11 12:27:36

Tizenkilenc év után készített új stúdiólemezt a Sexepil. A nyolcvanas évek magyar underground színterének egyik legigényesebb zenekara Your Scream Is Music című anyaga november 17-én jelenik meg digitális formában.

    A zenekar 1984-től öt éven át Hegyi Zoltán énekessel működött és egy lemezt (Egyesült álmok - 1988) készített. 1989-től a holland Mick Ness lett a frontember: a Sexepil klipjeit (Eroding Europe, Jerusalem) a kilencvenes évek első felében játszotta a Music Television, a csapat a Nirvana producere, Butch Vig stúdiójában dolgozott, fellépett Björk együttese, a Sugarcubes európai turnéján és számos koncertet adott Amerikában is.
    A Sexepil két évvel ezelőtt eredeti felállásában, Hegyi Zoltán énekessel csaknem negyedszázad szünet elteltével tért vissza, 2012-ben néhány koncertet adott, fellépett az A38-on és a soproni VOLT Fesztiválon is. A most lemezzel jelentkező formációban Hegyi Zoltán nincs benne, az új frontember az eddigi dobos, Vangel Tibor. Az album csaknem hat év munka után készült el.
    "Amikor 2007 környékén nyilvánvalóvá vált, hogy a Micknek se kedve, se ideje sincs igazán a zenekarban szerepelni, elkezdtünk énekeseket keresni. Megnéztünk rengeteg embert, akik ugyan nagyon jók voltak és azok ma is, az általunk játszott zenében idegennek hatottak volna. Otthon próbálgattam énekeket, de eszem ágában sem volt beállni frontembernek, de a többieknek tetszett. Négy-öt évbe telt, amíg meggyőztek, ezalatt azért lassan elkészült ez a lemez" - idézte Vangel Tibort a Sexepil ügyeit intéző Presscode kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    A Sexepil még Mick Ness-szel egy kazettát (bi... - 1990) és három CD-t (Love Jealousy Hate - 1991, Against Nature - 1993, Sugar for the Soul - 1995) adott ki. A mostani négytagú Sexepil (Deák Endre - gitár, Kocsis Tamás - gitár, László Viktor - basszusgitár, Vangel Tibor - dob, ének, gitár, basszusgitár, programozás) koncerteken Golovics Ferenc vendégdobossal egészül ki.
    A Your Scream Is Music című album digitális formában november 17-én jelenik meg világszerte, a CD és a dupla vinyl egy hónappal később érkezik.
    "A Your Scream Is Music annyiban hasonlít a többi Sexepil-lemezhez, hogy ez is egyfajta doomsday popzene, pre-apokaliptikus örömtánc. A zene tele van visszautalással, a szövegek angol nyelvűek" - mondta a dobos-énekes. Valamennyi dal a Sexepil közös munkája, kivéve a Clinger című szám, amely Vangel Tibor szerzeménye, valamint az Eye of the Lens, amely a Comsat Angels  nyolcvanas években írt számának feldolgozása. A felvételek a budapesti Pannonia stúdióban és a Walesben élő Vangel cardiffi házi stúdiójában készültek.
    A dalokat Schram Dávid hangmérnök-producer keverte és a Sexepillel együtt ő végezte a lemez produkciós munkálatait is. A maszterelés a Los Angeles-i Gavin Lurssen nevéhez fűződik, ő korábban a Queens of the Stone Age, Sheryl Crow, Tom Waits, a Matchbox Twenty mellett is dolgozott, illetve a Coen-fivérek Ó, testvér, merre visz az utad című filmjének zenéjén dolgozott.