Vilma napja van. | 2020.12.05 | MNB középárfolyam:

Az Észak-magyarországi Ökológiai Partnerség Alapítvány 2020. évben 2 térségi programot valósított meg a BTGE Helyi Akciócsoport területén.

2020-11-08 22:07:12

Az Észak-magyarországi Ökológiai Partnerség Alapítvány 2020. évben 2 térségi programot valósított meg a BTGE Helyi Akciócsoport területén.

Közösség – Környezet – Fejlesztés VP6-19.2.1.-12-4-17:

Meszes, Fácános út 2. helyszínen 40 fő, a BTGE helyi akciócsoport településeinek területén élő közösség-, környezet- és területfejlesztéssel foglalkozók csoportjainak, önkénteseknek, Meszes településen élőknek, oda kötődő lakosságnak 4 napon keresztül valósultak meg tematikus rendezvények Esélyegyenlőség-, Környezettudatosság, ökológia-, Projektmenedzsment-, Közösségfejlesztés, csapatépítés témában. Együttműködő partner Meszes község Önkormányzata volt, valamint a Pondera Egyesület aki az esélyegyenlőséget biztosította a program folyamán. A rendezvény előtt már aktívan részt vettek a megszervezésben, a helyszínen kerekasztal beszélgetést generáltak, bemutatták tevékenységüket, valamint részt vettek hátrányos helyzetű emberek toborzásában is. Önkéntesek bevonása történt akik mind az előkészítésben, mind a lebonyolításban részt vettek. A rendezvény folyamán a vállalt környezetvédelmi feladatokat a szelektív hulladékgyűjtéssel biztosították. Közösségépítés alkalmával szabadidős programok valósultak meg, csapatépítő játékok, szabadidős sport, beszélgetések, fellépett a Százszorszép Mazsorett Csoport akik jelentős szerepet töltenek be a térségben.

 Társadalmi innováció megvalósítása a BTGE-HACS területén VP6-19.1.-12.5.17:

25 év alattiak, életközépi válságban szenvedő és rejtett- láthatatlan tünetekben szenvedő krónikus beteg csoportok részvételével valósult meg innovatív program, melynek egyik új eleme maga a célcsoport kiválasztása. Másik új elem, hogy az itt élő lakosságot az itteni, a BTGE Helyi Akciócsoport területén található települések nevezetességeit ismertessük meg, valamint ismerjék meg a helyi vállalkozókat, merítsenek példát munkájukból akár új vállalkozások elindításához ötletet kapva. A program 4 helyszín meglátogatását jelentette– Szuhafő, Szögliget, Trizs, Tornaszentandrás - ahol helyi vállalkozókkal ismerkedtek a résztvevők, előadásokat hallgattak vállalkozóvá válással kapcsolatos témakörökben, interaktív foglalkozások zajlottak. Az utazások alkalmával az útba eső települések nevezetességeinek meglátogatása színesítette a programot.