Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bosch: egyre többet használják az autójukat a magyarok

2014-08-11 11:11:01

 

Magyarországon az autók átlagosan 16 400 kilométert futnak évente, 31,2 százalékkal többet, mint a válság évének számító 2010-ben - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Bosch megrendelésére a Medián készít el 2008 óta minden második évben.

 

    Az MTI-hez hétfőn eljuttatott eredmények szerint az elmúlt két évben országszerte nőtt a megtett kilométerek száma, leszámítva a vidéki városokban, ahol 15 100 kilométer helyett átlagosan már csak 14 300 kilométert autóznak évente. A Budapesten élők teszik meg a legnagyobb távolságokat, átlagosan 19 300 kilométert, 26 százalékkal többet, mint 2012-ben. Ma már szintén többet ülnek autóban a községekben élők, akik két évvel korábban alig több mint 16 000, az elmúlt évben pedig 18 600 kilométert tettek meg.
    A két évvel ezelőttihez képest sokkal többet vezetnek a 18-29 évesek. Átlagosan 19 400 kilométert egy év alatt, míg két éve még a 15 000 kilométert sem érte el ez a szám. Korábban ennél is kisebb távolságokat autózott a legfiatalabb korosztály: 2010-ben 12 100 kilométert, 2008-ban pedig 14 400 kilométert. Az elmúlt két évben a 40-49 éveseket leszámítva minden korosztályban nőtt az évente autóval megtett kilométerek száma - olvasható a közleményben.
    A legnagyobb távolságokat a legfiatalabb kocsikkal autózzák a magyarok. A 0-5 éves kocsikkal 2012-ben mintegy 18 000, 2014-ben már csaknem 20 000 kilométert tettek meg. A 6-10 éves autókkal átlagosan 17 300, a 11-20 évesekkel pedig 14 500 kilométert tesznek meg tulajdonosaik évente. A 20 évesnél idősebb kocsikkal viszont az utóbbinál többet, 14 900 kilométert utaznak a magyarok egy év alatt.
    Az idei kutatás adataiból az is látszik, hogy az autósok többsége ugyanabba a szervizbe jár vissza, minden második megkérdezett minimum 5 éve, átlagosan pedig 6 és fél éve választja ugyanazt az autójavító műhelyt.