Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nathan Filer: a regényolvasás egyben az empátia gyakorlásának módja is

2015-11-11 14:01:53

 A regényolvasás egyben az empátia gyakorlásának módja is - mondta el az MTI-nek Nathan Filer angol író, akinek a Costa-díjas A zuhanás sokkja című első regényét szerdán mutatják be Budapesten.

    A regény középpontjában egy kegyetlen baleset és annak következményei állnak. Matthew elméjét imádott Down-kóros bátyja halálát követően egyre inkább hatalmába keríti a skizofrénia, a regényben az ő szemszögéből követheti az olvasó nyomon a betegség kifejlődését és hatásait. A drámai, ám sok humorral és mély emberszeretettel megírt történet 2013-ban elnyerte a rangos Costa-díjat, 2014-ben a Betty Trask-díjat, valamint kitüntetéssel ismerte el brit írók céhe (WGGB) is.
    Az 1980-ban született Nathan Filer felidézte, hogy hétéves korában próbálta megírni első történetét, azóta az írás szerves részét képezi életének. A zuhanás sokkja című debütáló regényének történetébe akkor kezdett bele, amikor ápolóként dolgozott egy pszichiátriai intézetben. Emellett rendszeresen fellépett performansz-költőként, valamint Oedipus című komikus rövidfilmjével 2005-ben megnyerte a BBC filmpályázatát is.
    "Nem volt heuréka-élményem, a történet fokozatosan, hosszú idő alatt épült fel" - fogalmazott Nathan Filer, hozzáfűzve, hogy sosem volt előre kész terve az egész regényre nézve, mindig megpróbált kizárólag a következő mondatra koncentrálni. 
    A könyv főszereplőjének, a skizofréniában szenvedő Matthew-nak a kitalálása után hét-nyolc évvel készült el a regény, de a szerző hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy minden időt az írással töltött volna. 
    "Otthon van erre egy kifejezésünk. Amikor valaki elmondja, hogy az első regényét írja, így felelünk: +valóban? én sem+" - mesélte. Végül 2009-ben határozta el, hogy befejezi a könyvet, a cél érdekében egy kreatív írást oktató egyetemi szakra is beiratkozott.
    Nathan Filer elárulta azt is, hogy egészen addig nem tudta miként fog végződni a regény, amíg meg nem írta az utolsó fejezetet. "Nem hiszem, hogy elég okos lennék egy teljes regény eltervezéséhez. Így ráadásul sokkal érdekesebb volt, ha tudod előre, mi fog történi, megunod."
    Mint fogalmazott, írás közben nem is volt teljesen tudatában, mennyi mindent kölcsönzött a történethez saját életéből, mennyi közös vonáson osztozik Matthew-val. 
    "Ez most már nem lep meg. Az ember ül a billentyűzetnél, próbálja kitalálni mit is írjon, és akkor hirtelen jön a semmiből egy ötlet. Ma már tudom, hogy mindez a tudatalattiból érkezik, az írás pedig remek csatornaként működik ehhez" - fogalmazott.
    Nathan Filer úgy véli, Matthew karakterének kulcsfontosságú tulajdonsága - túl a skizofrénián, életének számos tragédiáján - a humorérzéke, a talpraesettsége. 
    "Hiba lenne bagatellizálni a súlyos mentális betegségeket, Matthew komolyan szenved a regényben. De a humora, az ahogy a világra néz, az az ő személyisége. Természetesen a mentális betegsége hatást gyakorol a gondolkodására, de nem változtatja meg a személyiségének a magját, azt ami valóban ő" - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy mentális betegek ápolójaként számtalan olyan emberrel találkozott, akik megőrizték humorérzéküket súlyos állapotuk ellenére. 
    Nathan Filer hangsúlyozta azt is, hogy a skizofrénia valójában egy igen elterjedt betegség, a felnőtt lakosság egy százalékát sújtja. "A regényolvasás és írás egyben az empátia gyakorlása is. Olvasás közben olyan emberekkel találkozol, akikkel az életben sosem töltenél el időt" - jegyezte meg.
    A jelenleg új kötetén dolgozó szerző hozzátette: bár fontosnak érzi a témát, nem akart "kampányregényt" írni, és elsősorban nem a mentális betegségről szól a könyve, hanem "egy Matthew-nek nevezett fiatal srácról Bristolból, aki próbál zöld ágra vergődni mindazzal, ami gyerekkorában történt vele".
    A Scolar kiadó gondozásában megjelent A zuhanás sokkja című regényt szerdán este mutatják be a budapesti Eiffel Irodaházban található Costa Coffee-ban, az eseményen Nathan Filerrel Horváth Gergely műsorvezető fog beszélgetni, valamint közreműködik Mészáros Béla színművész is, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) anti-stigma kampányának főszereplője.