Emma napja van. | 2024.04.19

A katalán elnök elismerte felelősségét a tavalyi alternatív népszavazásért

2015-10-15 13:34:55

 Artur Mas katalán elnök csütörtöki barcelonai sajtótájékoztatóján elismerte, hogy őt terheli a "lehető legnagyobb felelősség" a tavalyi alternatív népszavazás megtartásáért.

    Mas azután tette ezt a nyilatkozatot, miután a katalán legfelsőbb bíróság aznap délelőtt meghallgatta őt a tavaly november 9-i függetlenségről szóló "alternatív" népszavazás lebonyolítása miatt. A referendumot ugyanis a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.
        "Felelős vagyok, hogy meghallottam az emberek hangját, hogy meghallottam a katalán önkormányzatok 90 százalékának a hangját, akik kérték, hogy az urnákhoz járulhassanak november 9-én, és azért, hogy engedelmeskedtem a katalán parlament határozatának" - fogalmazott a politikus majd így folytatta: "felelős vagyok a társadalmi béke, a véleménynyilvánítás szabadságának, a részvétel jogának, az alapvető elvek és jogok elismerésének védelmezéséért, amelyeket az alkotmány is véd. 
    Mint mondta, a politikai kezdeményezés, az ötlet és a folyamat előmozdításának felelősége is az övé, de a voksolás megvalósítása a 40 ezer önkéntesen múlt, akiknek nem adott "rendelkezéseket, sem utasításokat".
    A katalán elnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a bíróság előtt megtagadta a válaszadást az ügyész kérdéseire, mivel kifogásolja az eljárást. Az ilyen, politikai akció miatt nem kellene megjelenni a bíróságon, pláne nem büntetőügyben - jelentette ki.
    Véleménye szerint a november 9-i népszavazás sikere - 2,3 millióan voksoltak, 1,8 millióan a katalán függetlenségre - miatt érzett harag áll az ügy hátterében.
    A spanyol kormányt bírálva azt mondta: a tréfálkozástól "a hatalommal való visszaélésig" igyekezett megakadályozni a szabadság kinyilvánítására irányuló kezdeményezést. 
    A katalán elnököt kormányának tagjai és több függetlenségpárti politikus kísérte a bíróság épületéhez, ahol mintegy háromezer szimpatizáns várta. A tömeg katalán zászlókat lengetett és azt skandálta: függetlenség, függetlenség. A mintegy másfél órás meghallgatás alatt sem mozdultak az épület elől. A 948 katalán településről  400 polgármester vett részt a demonstráción.
    Az alkotmánybíróság döntéseivel szemben tanúsított engedetlenség gyanúja miatt a héten megjelent a bíróság előtt Artur Mas helyettese Joana Ortega és Irene Rigau regionális oktatásügyi miniszter is. Mindkettőjük meghallgatásakor is szimpatizánsok tömege gyűlt össze a bíróság épülete előtt.
    A bírósági idézés két nappal azután érkezett meg hozzájuk, hogy Katalóniában parlamenti választásokat tartottak, amelyen a katalán függetlenségért küzdő Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártömörülés szerezte meg a legtöbb szavazatot.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó