Tivadar napja van. | 2024.04.20

Német konzervatív politikus: a kétoldalú kapcsolatok függetlenek a napi politikától

2014-10-29 08:02:40

Szorosnak és barátinak nevezte a német-magyar kapcsolatokat a német keresztény pártok, a CDU és a CSU parlamenti frakcióvezető-helyettese, úgy értékelve, hogy azok függetlenek a napi politikától. Hans-Peter Friedrich - aki a korábbi Merkel-kormányban belügyminiszter is volt - kedden Budapesten kezdett tárgyalásokat, egyebek között Pintér Sándor belügyminiszterrel, továbbá Prőhle Gergellyel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárával, valamint vezető külügyminisztériumi tisztségviselőkkel találkozott.

    Magyar újságíróknak a német konzervatív politikus elmondta, hogy Pintér Sándorral a menekültek befogadásával kapcsolatos politikáról, valamint biztonsági kérdésekről folytatott tárgyalásokat. Az előbbivel kapcsolatban úgy értékelte, hogy Magyarország teljesíti vállalt kötelezettségeit. Egyetértettek abban, hogy a biztonság területén még szorosabb együttműködésre van szükség, és ezzel összefüggésben elsősorban a szíriai és az iraki fejleményekre, illetve az Iszlám Állam terroristáinak fenyegetéseire utalt. Kiemelte, hogy számos olyan biztonsági kihívással kell szembenézni, amelyek előbb vagy utóbb érintik Európát.
    Hans-Peter Friedrich emlékeztetett arra, hogy az idei esztendő a berlini fal leomlása és az azt megelőző magyar határnyitás 25. évfordulója. Utalt arra, hogy Németország nagy hálával tartozik az akkori magyar szerepvállalásért. A politikus "különleges évről" beszélt, amely - mint fogalmazott - a németek számára alkalmat nyújt a két ország közötti barátság hangsúlyozására.
    A frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy a Magyarországot foglalkoztató aktuális politikai kérdésekről is tárgyalt, így a többi között szó esett az internethasználat megadóztatásának szándékáról. Meggyőződésének adott hangot, hogy az intézkedés célja semmi esetre sem a véleményszabadság vagy a kommunikáció korlátozása, hanem pénzügyi-költségvetési lépésről van szó. 
    "De nem kívánok tanácsokat adni" - tette hozzá Hans-Peter Friedrich. 
    Egy újságírói kérdésre válaszolva a német konzervatív politikus nem értett egyet a német külügyminisztérium szociáldemokrata államminisztere, Michael Roth előző nap ugyancsak Budapesten egyes magyar kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban megfogalmazott bírálataival. Közölte: mindig is csodálta a magyarokat, mert a magyar mindenkor olyan nép volt, amely mindig is a szabadságot részesítette előnyben, és elutasította a külföldi gyámkodást.     "A szabadságnak ezt a szellemét látom ma is" - fogalmazott Hans-Peter Friedrich, aki szerint a magyar nép most is elutasítja a külföldi diktátumot.     "Hiba lenne, ha olyan Európa létrehozására törekednénk, amelyben brüsszeli tisztségviselők mondanák meg, hogy mit tegyünk" - jelentette ki, utalva arra, hogy saját politikai kultúrával, saját hagyományokkal, saját mentalitással rendelkező szabad tagállamok Európájára van szükség.     "Magyarország olyan ország, amely Európához csatlakozott társadalmilag, gazdaságilag és politikailag" - hangoztatta a német politikus, egyben elismerően szólt az államadósság és a munkanélküliség csökkenéséről. Utalt arra, hogy az Orbán-kormány a legutóbbi parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati választásokon a magyar lakosságtól "egyértelmű és meggyőző" mandátumot kapott. 
    Magyarország demokratikus ország, amelyet egy demokratikus többségre támaszkodó kormány irányít. Ebből kiindulva nincs helye az említett "éles kritikának" - jelentette ki. 
    A német politikus jónak nevezte a Fidesz, valamint a CDU és a CSU kapcsolatait. Mind a Fidesz, mind a CDU/CSU ugyanazon európai pártcsaládhoz tartozik, az együttműködés a kölcsönös bizalomra épül. Elmondta, hogy a jövő héten Bajorországba várják Orbán Viktor miniszterelnököt, aki információi szerint Horst Seehofer bajor kormányfővel, a CSU elnökével, továbbá a bajor kormány más vezetőivel folytat tárgyalásokat. 
    A CDU/CSU parlamenti frakcióvezető-helyettese nem értett egyet azzal az értékeléssel, amelyet egy nappal korábban a szociáldemokrata államminiszter fogalmazott meg a kétoldalú viszonnyal összefüggésben. Miközben Michael Roth "nem egyszerű" kapcsolatokról, Hans-Peter Friedrich az MTI kérdésére válaszolva "szoros, baráti" kapcsolatokról beszélt. 
    A kétoldalú viszony független a napi politikától, és a kölcsönös bizalom szilárd alapjára épül - fogalmazott Hans-Peter Friedrich. 
    "Nem hiszem azt, hogy egy ország beavatkozhat egy másik ország belügyeibe" - tette hozzá a konzervatív politikus, aki nem értett egyet Rothnak azzal a Közép-Európai Egyetemen elhangzott kijelentésével sem, hogy az Európai Unión belül nem tekinthető érvényesnek a belügyekbe való be nem avatkozás klasszikus tilalma. 
    "Magyarországgal kapcsolatban nekem nincsenek aggodalmaim" - hangsúlyozta a német konzervatív politikus.