Gedeon napja van. | 2024.03.28

Novák Katalin: a koronavírus az ellenségünk, nem az Európai Unió és az Európai Néppárt

2020-04-17 12:59:00

A koronavírus az ellenségünk, nem az Európai Unió, nem az Európai Néppárt (EPP) és még csak nem is a magyar ellenzék - hangsúlyozta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Valeurs actuelles című francia jobboldali hetilapnak adott interjújában.

    A Fidesz alelnöke aláhúzta, hogy a kormány a járvány elleni harcot és az emberek megvédését tartja elsődleges feladatának a jelenlegi helyzetben. Novák Katalin szerint a koronavírus egész Európa számára közös kihívás, ezért az EU-ban a külön érdekekkel szemben a közöseket kell előnyben részesíteni.
    Megjegyezte ugyanakkor: az erős nemzetállamok Európa egységének letéteményesei.
    "Minden népnek megvannak a maga sajátosságai, különálló törekvései, amelyeket nem lehet egy zavaros masszába olvasztani" - mutatott rá.
    Novák Katalin úgy véli, több Európa helyett jobb Európára van szükségünk, amely tiszteletben tartja a szuverenitás és a - döntések szükséges szintű meghozását magában foglaló - szubszidiaritás elvét.
    Egyúttal nyomatékosította: Magyarország és az Európai Unió elképzelései nem összeegyeztethetetlenek, csak sok tekintetben eltérőek. Hasonló a helyzet az Európai Néppárt esetében is, ahol több tagpárt van, amelyek nézeteivel a Fidesz nem tud azonosulni, de ez nem jelent áthidalhatatlan akadályt. A lényeg az, hogy közös értékeken osztozunk - tette hozzá Novák Katalin.
    "Amíg az EPP tartja magát alapértékeihez, mi is ott leszünk. Ha ez megszűnik, akkor kilépünk" - mondta.
    Az államtitkár a rendeleti kormányzást lehetővé tévő jogszabállyal kapcsolatos vádakra azt válaszolta, hogy az új törvény összhangban áll a magyar alkotmánnyal, és hagyományos parlamenti úton, kétharmados többséggel szavazták meg, a törvényhozás pedig bármikor visszavonhatja.
    A csütörtöki interjúban Novák Katalin úgy vélte, nagyrészt inkább a médiának szólt az Európai Bizottságot elnöklő Ursula von der Leyen azon kijelentése, hogy szükség esetén kész cselekedni az ügyben. Az államtitkár rámutatott: a bizottságnak inkább a koronavírussal kellene foglalkoznia, nem Magyarországgal.