Emma napja van. | 2024.04.19

Egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett a brit halálos áldozatok száma

2020-04-05 08:58:00

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Boris Johnson brit miniszterelnök várandós élettársa szombaton bejelentette, hogy egy hete észleli magán a koronavírus-fertőzés tüneteit, de már jobban van.

    Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) szombati tájékoztatása szerint péntek estig 4313-an haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy az előző 24 órában 703 beteg halt meg.
    Közülük a legfiatalabb 5, a legidősebb 104 éves volt. A tájékoztatás szerint az ötéves gyermeknek krónikus betegségei voltak fertőződése előtt. Ő az eddigi legfiatalabb halálos áldozat Nagy-Britanniában.
    Az NHS minden nap az előző estig beérkezett halálozási adatokat ismerteti annak érdekében, hogy teljes körű és pontos adatokkal tudjon szolgálni.
    A szombaton bejelentett 703 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
    Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai szolgálatának vezetője azonban az új számok ismertetése után közölte: az emelkedés elmarad az eddigi modellszámításokban valószínűsített ütemtől. E számítások ugyanis arra vallanak, hogy a halálozások száma a görbe jelenlegi szakaszában három és fél naponta megkétszereződik, ez viszont azt jelentette volna, hogy e modell alapján a legutóbbi vizsgált 24 órában 800-an haltak volna meg.
    Cuffe szerint ez az első olyan nap, amelyen a halálozási szám elmaradt a modellben felvázolt görbétől, így még korai fordulatról beszélni, de van remény arra, hogy az új fertőződéses esetek számának növekedésében már tapasztalható lassulás végül megjelenik a halálozási adatokban is.
    A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján szombatig az előző napi 38 168-ról 41 903-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust.
    Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek; ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál.
    A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
    Boris Johnson brit miniszterelnök előző nap bejelentette, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen az új típusú koronavírus okozta betegségből.
    Az 55 éves Johnsonról múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött, miután a koronavírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.
    Az eredeti terv alapján a konzervatív párti brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna.
    A Twitteren szombaton közzétett üzenetében Carrie Symonds, Johnson eljegyzett élettársa is közölte, hogy észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.
    Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, és az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul.
    Johnson 32 éves menyasszonya szerint nyilvánvalóan aggasztó terhesen átesni a Covid-19 betegségen. Azt javasolta a várandós nőknek, hogy tanulmányozzák és tartsák be az ilyen esetekre kidolgozott legfrissebb útmutatásokat, amelyeket ő nagyon megnyugtatónak talált.
    Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy Carrie Symonds várandós, és a pár közös gyermekének születése a nyár elejére várható.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó