Emma napja van. | 2024.04.19

Újra megjelent Magyarországon a madárinfluenza

2020-03-26 10:20:00

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.

    A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították a madárinfluenza vírusát. A gazdaságban a hétvégén megemelkedett elhullást tapasztaltak, valamint megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.
    A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - közölték. A fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
    A közlemény szerint a járványügyi nyomozás folyamatban van.
    A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége.
    Szintén kötelező a járványvédelmi minimum-feltételek teljesítése, azaz a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni - hangsúlyozta a Nébih.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó