Gedeon napja van. | 2024.03.28

Emmi: köszönet a gyógyszerészeknek!

2020-03-21 17:40:00

Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.

    "Ebben az embert próbáló nehéz helyzetben, amit a koronavírus- járvány elleni védekezés jelent, fokozottan számítunk a gyógyszerészek helytállására, hiszen most valóban elengedhetetlen az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek az együttműködése" - fogalmazott a tárcavezető.
    "A szakmai elhivatottság, amivel nap mint nap a betegek szolgálatában állnak, most még nagyobb értéket jelent, mint a korábbi, jól kiszámítható, megtervezhető hétköznapokban. A gyógyszerészek és a gyógyszertárak dolgozói emberségből és alkalmazkodásból eddig mindig jól vizsgáztak" - tette hozzá.
    A miniszter kérte a gyógyszerészeket, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel továbbra is tegyenek meg mindent a gyógyszertárak zavartalan működtetése érdekében, és közben fordítsanak fokozott figyelmet a saját és a gyógyszertáruk személyzetének védelmére.
    A kormány folyamatosan értékeli a helyzetet és a változásokra figyelemmel napi szinten dönthet a szükséges beavatkozásokról, ideértve a jogalkotás eszközeinek a felhasználását is. "Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a kormányzati intézkedéseket, illetve a tisztifőorvos és a tisztifőgyógyszerész iránymutatásait, és segítsék a lakosság nyugalmának megőrzését! Köszönjük Magyarország lakosságának érdekében végzett lelkiismeretes munkájukat és kitartásukat" - írták.