Auguszta napja van. | 2024.03.29

A török elnök továbbra sem gondol arra, hogy lezárja országa nyugati határait

2020-03-10 17:45:00

Törökország továbbra sem gondol arra, hogy lezárja nyugati határait az Európai Unióba (EU) vágyó migránsok előtt - írta a török sajtó Recep Tayyip Erdogan elnök szavaira hivatkozva kedden, egy nappal az után, hogy az államfő az európai uniós központi intézmények vezetőivel tárgyalt Brüsszelben a kérdésről.

    Erdogan a belga fővárosból hazatérőben, a repülőgépen tartózkodó török újságíróknak nyilatkozva bejelentette azt is, hogy március 17-én Isztambulban Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel folytat megbeszélést az ügyben. Hozzátette, lehet, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök is részt vesz a találkozón.
    A török államfő közölte továbbá: a hétfői brüsszeli találkozón a 2016-os EU-török migrációs megállapodás egészét átbeszélték, mindamellett "kiegészítő finanszírozás" lehetősége is szóba került.
    Erdogan rámutatott: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke elismerte, hogy Ankara teljesítette az egyezségben foglalt kötelezettségeit, valamint azt is, hogy Brüsszel "lassan járt el" vállalásait illetően.
    A török elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európának "a kép egészét kell látnia", Törökországnak ugyanis az energiaszektortól a terrorizmus elleni harcon át a migráció- és menekültügytől a biztonságig minden téren szolidaritásra és együttműködésre van szüksége. "Ha összhangban cselekszünk, mind Törökország, mind az EU erősebbé válik" - vélekedett Erdogan. A török államfő szerint "ebben az értelemben a harcok dúlta szíriai Idlíb tartomány és a menekültválság nem annyira Ankara, hanem sokkal inkább Brüsszel számára vezetői teszt". Az EU-nak is teljesítenie kell a ráeső részt az idlíbi tűzszünet ideje alatt, amelyben a polgári lakosság védelem alatt áll - sürgetett Erdogan.
    "Ennek eredményeként egy új folyamat veheti kezdetét az unióval. Ha az EU határozottságot és politikai jövőképet mutat fel, lehetségessé válik, hogy elérjünk valamit" - húzta alá.
    A török elnök nyilatkozatában megismételte azt az Athénnak tett vasárnapi javaslatát, hogy Görögország is nyissa meg "kapuit" a migránsok előtt, mondván, az emberek nem maradnának ott, csak keresztülhaladnának rajta Európa más országai felé. Az utóbbi másfél hétben a török-görög határon kialakult migrációs helyzettel kapcsolatban Erdogan úgy látta, hogy Görögország nincs tisztában a nemzetközi joggal. Arra kérte Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőt, hogy olvassa el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Erdogan szerint a görög határendészek fellépése a migránsokkal szemben "gyilkossággal" ér fel, amit Törökország számon fog kérni.
    A török vezetés február végén jelentette be, hogy többé már nem áll módjában visszatartani az Európai Unióba vágyó migránsokat és menekülteket, ahogy azt a Brüsszel és Ankara közötti 2016-os migrációs megállapodás rögzítette. A lépés következtében az elmúlt másfél hétben tízezrek keltek útra Kis-Ázsia belsejéből Európa irányába és torlódtak fel a török-görög szárazföldi határon, mivel Athén a keleti határok szigorú védelméről rendelkezett. Az unió tagállamai teljes szolidaritásukról biztosították a görög hatóságokat.