Auguszta napja van. | 2024.03.29

Terrorizmus miatt több év börtönre ítéltek Törökországban egy volt kurdbarát polgármestert

2020-03-09 19:17:35

Fegyveres terrorszervezeti tagság miatt több mint 9 év börtönre ítélte hétfőn egy török bíróság a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Diyarbakir város volt ellenzéki polgármesterét, Adnan Selcuk Mizraklit - jelentette a helyi sajtó.

    Mizraklit tavaly márciusban a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) színeiben választották Diyarbakir vezetőjévé. A török belügyminisztérium terrorizmus támogatására hivatkozva augusztusban eltávolította őt a hivatalból két másik város, Mardin és Van kurdbarát polgármesterével együtt. A tárca akkor azt közölte, hogy a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), amely évtizedek óta fegyveres lázadást folytat Délkelet-Törökországban, valamint annak leágazásai egyes városvezetőkön keresztül törvénytelen célokra használják fel az önkormányzatok forrásait.
    Mizraklit az ellene zajló nyomozás keretében októberben őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték. A most hétfői ítélethirdetésen 9 év 4 hónap 15 nap szabadságvesztést rótt ki egy diyarbakiri törvényszék.
    A vádirat szerint a PKK egyik olyan tagja vallott Mizrakli ellen, aki korábban feladta magát a török biztonsági erőknek. A tanú egyebek mellett azt állította, hogy Mizrakli - praktizáló orvosként - egy diyarbakiri magánkórházban a késő éjszakai órákban anélkül kezelte vagy éppen operálta meg a szervezet beteg vagy sebesült milicistáit, hogy az érintetteket ezt követően a biztonsági erőknek átadta volna. A tanú azt is mondta Mizrakliról, hogy több elesett PKK-terrorista temetésén is részt vett, sőt családjaikat személyesen is felkereste, hogy részvétet nyilvánítson.
    A HDP hétfőn azt írta az ítéletre válaszul, hogy "Mizrakli személyében a kurd nép választói és választhatósági joga ellen folyt eljárás és szabtak ki büntetést". Leszögezték: "pártunk és népünk nem adja fel az üldözéssel és az elnyomással szemben, egy erős demokrácia előmozdításáért folytatott kitartó harcát".
    Miután 2016 első felében a parlamenti képviselők mentelmi jogát Törökországban eltörölték, az ősz folyamán fokozott hatósági fellépés kezdődött terrorizmusra hivatkozva a HDP vezetői, politikusai, köztük polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miután a kurdbarát pártot a török kormány a PKK politikai szárnyának tartja. A legsúlyosabb vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet.
    A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette. A fegyveres konfliktusban 1984 óta közel 50 ezer ember vesztette életét.