Andrea napja van. | 2024.04.18

Megkezdődött a Szent István 2025 programsorozat

2020-03-06 12:30:00

Kiállításokon, tudományos konferenciákon, operaelőadásokon és számos egyéb programon keresztül fogja felidézni az államalapító király emlékét a következő öt évben az egész Kárpát-medencében a pénteken megkezdődött Szent István 2025 programsorozat.

    Szent István érdeme, hogy új küldetéstudatot adott dinasztiájának - amely államalkotó népet formált az íjfeszítő népek csoportjaiból -, de nemcsak az Árpád-háznak, hanem az akkor itt élő népeknek is; autonómiák halmazából épített fel egy államot - mondta a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere.
    Kásler Miklós hangsúlyozta: Szent István befogadott mindenkit és mindent, ami értékes volt és elfogadta az itteni értékeket.
    Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondása szerint a Szent István 2025 programsorozat fővédnökségét Böjte Csaba ferences szerzetes vállalta el, és felállt az ötfős szervező testület is.
    Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke hozzátette: a rendezvénysorozat első tudományos konferenciáit áprilisban tartják meg Szent István államalapító tevékenységéről.