Gedeon napja van. | 2024.03.28

A Dal 2020 - Szombaton rendezik a döntőt

2020-03-02 11:55:00

Szombaton lesz a Dal 2020 döntője, eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet. A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben látható fináléba nyolc előadó jutott, a győztes 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

    A február 22-i első elődöntőből a Fatal Error (dalának címe: Néma), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), Takács Nikolas (Csendbeszéd) és a Tortuga (Mámor tér 3.), az egy héttel későbbi második elődöntőből a Turbo (Iránytű), Ember Márk (Tovább), a Nene (Későre jár), valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért) jutott a fináléba.
    A március 7-i döntőben az is kiderül, ki nyeri A Dal Akusztik online szavazást és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának elismerését. A dalok akusztikus feldolgozásaira március 4-én éjfélig lehet szavazni a www.adal.hu oldalon, az Akusztik menüpont alatt. Két másik különdíjat már az előző adásokban átadtak: a zsűri döntése alapján A Dal 2020 Felfedezettje a Tortuga, A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója pedig Molnár Tamás lett, utóbbi Pál Dénes Készen állsz című versenydaláért. A díjazottak a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának díját is megkapták.
    A Dal döntője után 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számos érdekességgel szolgál a produkciókról, kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával. Érdemes követni A Dal 2020 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.
    A Dal 2020 döntője március 7-én szombaton lesz 19 óra 35 perctől a Duna Televízió és a Duna World műsorán.