Emma napja van. | 2024.04.19

Újabb razziát tartottak Budapest belvárosában

2020-02-29 14:30:00

Újabb komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapest belvárosában - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a társszervekkel együttműködve péntekről szombatra virradó éjszaka ismét ellenőrzést tartottak V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.
    Az ellenőrzés olyan terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére terjedt ki, amelyeket a turisták sűrűn látogatnak. Az akcióban 95 rendőr vett részt, a társszervektől 48-an segítették őket.
    A járőrök és a nyomozók 317 embert igazoltattak, nyolc autóst, valamint 9 szórakozóhelyet ellenőriztek. A rendőrök hét embert fogtak el, többek között kábítószer birtoklása, kifosztás, garázdaság és körözés miatt. Egy taxisofőrt is elfogtak órapörgetés (információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás) gyanúja miatt.
    A rendőrök egyébként a társszervekkel együtt összesen 39 taxist ellenőriztek, a társhatóságok nyolc esetben kezdeményeztek eljárást: két sofőrnek vezetői engedélye, másik kettőnek drosztengedélye nem volt, három taxis nem adott nyugtát, egy taxinak pedig nem volt érvényes műszaki vizsgája.
    A BRFK azt írta, hogy a társszervekkel közreműködve - előre be nem jelentett időpontokban -  tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest Belvárosában.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó