Tivadar napja van. | 2024.04.20

Hulladékgyűjtő akciót szerveznek a hétvégén a Tisza egyik legszennyezettebb ártéri erdejében

2020-02-27 13:27:00

Idén is megrendezik a hagyományos téli tiszaszalkai erdőtakarítást, péntektől vasárnapig a Tisza egyik legszennyezettebb Natura 2000-es ártéri erdejét tisztítják meg a hulladéktól az önkéntesek és a vízügyi szakemberek - közölte a PET Kupa kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.

    Dóra Szilvia a program előzményeiről szólva elmondta, a PET Kupa eddigi monitoring tevékenysége alatt Vásárosnamény és Tiszaszalka között találta meg a hazai Tisza-szakasz legsúlyosabban szennyezett, hulladékkal borított területét. Az eddigi akcióban résztvevők az elmúlt két évben hét hektár természetvédelmi oltalom alatt álló erdőterületet tisztítottak meg és hét tonnányi hulladékot távolítottak el a védett élőhelyről, a kiemelt folyami hulladék pedig több mint felét sikerült újrahasznosítani.
    Az utolsó árhullámmal - főleg Ukrajnából és Romániából - érkezett hulladékszőnyeget a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság géplánca tartóztatta fel, az ezt megelőző árhullámok azonban akadálytalanul szennyezték a területet. A szakemberek ezen a hétvégén a nemrégiben lerakódott hulladékot emelik ki és az eddig el nem ért területeket tisztítják meg.
    Az eddigi tapasztalatok és a várható magas résztvevői létszám alapján péntektől vasárnapig újabb három tonna hulladék összegyűjtésével lehet számolni - ismertette a PET Kupa kommunikációs vezetője. Dóra Szilvia hozzátette, a kármentesítéshez szükséges teljes infrastruktúrát az Országos Vízügyi Főigazgatóság biztosítja, a vízügy emellett szakértőkkel és PET-önkéntesekkel, továbbá több mint ötven ukrán vízügyes szakember bevonásával segíti a tiszaszalkai erdő - remélhetőleg végleges - megtisztítását.
    Az ártéri erdőtakarítással párhuzamosan jelenleg is tart az a kutatómunka, amelynek során a szakemberek a Tisza teljes hosszában feltérképezik az aktuális hulladékhelyzetet, valamint megvizsgálják, pontosan mennyi műanyag halmozódott fel a különböző szakaszokon az elmúlt évtizedekben.
    A PET Kupa legtapasztaltabb petkalózai a tavaszi lombfakadás előtt előre tervezett menetrend szerint járják be a folyószakaszokat és egy ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítik a gócpontokat. A programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak különböző szakaszokon, a cél pedig egy, immár a teljes folyóra kiterjedő hulladék-térkép létrehozása, amelynek segítségével a jövőben hatékonyabbá tehetőek a folyótisztítási akciók.