Auguszta napja van. | 2024.03.29

Még két olasznál mutatták ki a fertőzést a tenerifei szálloda vendégei közül, ahol magyarok is vannak

2020-02-26 12:32:00

További két olasz turistánál mutatták ki szerdán a koronavírus-fertőzést annak a karantén alá vont tenerifei szállodának a vendégei közül, ahol a külügyminisztérium tájékoztatása szerint magyarok is vannak.

    A Kanári-szigetek kormányának Twitteren közzétett üzenetéből kiderült: a turisták közvetlen kapcsolatban voltak azzal a 69 éves olasz orvossal, akinél elsőként igazolták a megbetegedést, és feleségével, aki szintén megfertőződött.
    Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten jelentette be, hogy vannak magyarok a koronavírus miatt karantén alá vont szállodakomplexumban Tenerifén.
    A hotel bejáratait a helyi rendőrség kordonnal zárta el, és szájmaszkot viselő rendőrök őrzik. A főbejáratnál mentőautók állnak, és felállítottak egy egészségügyi sátrat is.
    A vendégek az ablakokból teraszokról integetnek az újságíróknak, akik a kordonok mögül tudósítanak a helyszínről.
    A szállodában tartózkodó Juan Cristóbal del Monte, francia állampolgárságú orvos az Antena3 televízió csatornának telefonon elmondta: rajtuk már elvégezték az orvosi tesztet, amelynek eredménye egyelőre nem ismert. Beszámolója szerint nem szenvednek hiányt semmiben, a szálloda maszkot és gumikesztyűt viselő személyzete élelmiszercsomagokat visz a szobákba. A vendégek közül azoknak, akikről valószínűsíthető, hogy kapcsolatba kerülhettek az első beteggel, a szobájukban kell maradniuk - tette hozzá.
    Az ABC című napilap a hotel vezetésére hivatkozva azt írta: körülbelül százan szabadon mozoghatnak az épületben, ők azok a vendégek, aki még épp azelőtt érkeztek, hogy elrendelték a karantént, és nem találkozhattak a fertőzött olaszokkal.
    Az újság szerint körülbelül 700 vendég van a hotelben, akik 25 különböző nemzetiséghez tartoznak. A lap finneket, hollandokat és belgákat említett.
    Spanyolországban az elmúlt huszonnégy órában nyolc új koronavírus-fertőzést igazoltak az elsődleges orvosi tesztek. Mindannyian a közelmúltban Olaszország északi részén jártak, ahol a járvány több száz megbetegedést okozott, és 11 halálos áldozatot követelt.
    "Bárki, aki odautazott, és tünetei vannak, lehetséges esetnek tekinthető, és az egészségügyi szolgálatokhoz kell fordulnia, hogy megvizsgálják" - mondta Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter keddi, késő esti sajtótájékoztatóján.
    Bejelentette: új szabályozást fogadott el a tárca, eszerint minden olyan tüdőgyulladásos és akut légzőszervi megbetegedéssel kórházban kezelt beteget koronavírusra is tesztelnek, akiknél a betegség eredete nem ismert.
    A járvány miatt nem javasolják az utazást Kínába, Dél-Koreába, Japánba, Szingapúrba, Iránba és Olaszországon belül Lombardiába, Venetóba, Piemontba és Emilia Romagnába - hangsúlyozta.
    Az egészségügyi miniszter elmondta: a repülőtereken és a kikötőkben fokozzák a vírussal kapcsolatos információs szolgáltatást, azonban korlátozásokat vagy kötelező vizsgálatokat nem vezetnek be, egyúttal nyugalomra intett mindenkit.