Gedeon napja van. | 2024.03.28

Több mint kétmilliárd forintból bővül a szalézi rend óbudai központja

2020-02-10 19:52:33

Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból bővül a szalézi rend óbudai központja. A két új épület alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Andrásfalvy János, a szalézi rend magyar tartományának vezetője és Ábrahám Béla korábbi tartományfőnök tette le hétfőn.

    Varga Mihály az ünnepségen kiemelte: a kormány természetes szövetségeseként tekint az egyházakra, és kiemelt feladatának tartja támogatásukat, hogy közfeladataikat és közösségépítő szolgálatukat minél jobb feltételek között láthassák el.
    A kormány nagyra értékeli a szalézi rend pedagógiai hagyományait, és azt a kiemelkedő munkát, amellyel hozzájárulnak a magyar kultúra, a gazdaság és a társadalom fejlődéséhez - tette hozzá.
    A miniszter közölte: a szalézi rend a katolikus egyház egyik legnépszerűbb szerzetes közössége, világszerte ismerik a gyerekek, a fiatalok körében végzett munkájukat.
    "Magyarországon is nagyrabecsüléssel fordulunk a rend tagjai felé, különösképpen a hátrányos helyzetű gyerekekért, fiatalokért végzett munkájukért" - tette hozzá.
    "A kormány ezért örömmel támogatta a mostani beruházást, annak reményében, hogy az új rendház és közösségi terem hozzájárul a helyi társadalom erősítéséhez, Óbuda egész közösségének javát szolgálva" - mondta a pénzügyminiszter, a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője.
    Varga Mihály elmondta: 2010 óta megduplázódott, 220 ezerre nőtt az egyházi óvodákban, általános és középiskolában tanulók száma. Emellett az elmúlt tíz évben mintegy háromezer templom újult meg, illetve 120 új templom épült a kormány támogatásával Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein.
    Andrásfalvy János tartományfőnök a kormányzati támogatást megköszönve hangsúlyozta, hogy a két új épülettel, az oratóriummal (szalézi közösségi tér) és a tartományfőnökséggel a szalézi közösség is tovább épül a "fiatalok szolgálatára".
    Ábrahám Béla korábbi tartományfőnök közölte: az óbudai szalézi oratórium és a tartományfőnökség épülete rendkívül rossz állapotban volt, ezért 2019-ben lebontották.
    Felidézte: a Kiscelli utcai épületben 1912-ben Fischer Ágoston egyházmegyés pap hozta létre a Senki Fiai otthont árva gyerekeknek. 1918-ban bekövetkezett tragikus balesete és halála után, 1920-ban került az otthon szalézi tulajdonba azzal a céllal, hogy a rend tagjai folytassák a megkezdett szociális, karitatív tevékenységet.
    Az intézetet a kommunizmus évtizedeiben államosították, a rendszerváltás után pedig csak 2003-ban kapta vissza a leromlott állapotú épületegyüttest a közösség - tette hozzá Ábrahám Béla.
    A sajtó rendelkezésére bocsátott háttéranyag szerint a beruházás összértéke 2,2 milliárd forint. Az oratórium háromszintes, 1714 négyzetméteres épületét 1,4 milliárdból, a tartományfőnökség 614 négyzetméteres épületét 800 millió forintból építik fel.
    Az óbudai szalézi oratóriumban rászorulókat korrepetálnak, 40-50 fiatalnak szociális jelleggel korábban reggelit, néhány éve pedig vacsorát adnak. Az udvaron lévő focipályán és kosárlabdapályán sok fiatal tölti sportolással szabadidejét. Nyaranta több száz gyereknek rendeznek ott napközis tábort - írták.
    A szalézi rendet 1859-ben alapította Bosco Szent János katolikus pap Torinóban. A társaság küldetése az ifjúság oktatása és nevelése.
    Magyarországra 1913-ban érkeztek az első szaléziak. Jelenleg Óbudán, Újpesten, Balassagyarmaton, Péliföldszentkereszten, Kazincbarcikán és Szombathelyen működik szalézi rendház, iskoláik Óbudán, Kazincbarcikán és Nyergesújfaluban vannak. A magyar tartománynak 35 tagja van, iskoláikban 350 világi munkatársuk dolgozik.