Emma napja van. | 2024.04.19

Schanda: sikeresek a digitális gyermekvédelmi stratégia eddig programjai

2020-02-04 15:15:00

Sikeresnek értékelte a Digitális jólét program keretében létrehozott digitális gyermekvédelmi stratégia eddig megvalósult programjait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden.

    Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a digitális és okoseszközök használata már óvodáskorban elkezdődik, ami hatással van a gyermekek személyiségfejlődésére és kognitív képességeik gazdagodására, ezért fel kell készülni a gyorsan változó digitális világ veszélyeire is.
    Elindították az óvodások okoseszköz-használatát vizsgáló Digimini elnevezésű kutatást, amelynek eredményei az óvodapedagógusok képzését és továbbképzését is segíti majd - tette hozzá.
    Az államtitkár erre példaként említette, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskola februártól Digitalizáció az óvodában címmel 120 órás továbbképzést indít az óvodapedagógusoknak, amelynek keretében a digitális gyermekvédelmi stratégia elemeivel is foglalkozni fognak.
    Az iskoláskorúak számára indított Netmentor-programba tavaly újabb 35 iskola kétezer diákját vonták be, így már negyvenkét intézmény vesz részt benne. A tervek szerint idén tovább bővülő kezdeményezésben jelenleg több mint hatvan pedagógus és háromszáznál is több kortárs mentor vesz részt - részletezte.
    A 8-12. évfolyamokon tanító pedagógusokat médiaműveltséget és médiatudatosságot fejlesztő oktatási segédanyaggal támogatják - ismertette. A többi között a "like-függőség", az online zaklatások, az álhírek (fake news) és a testképzavar témáit feldolgozó Digitális káprázatok című, csaknem negyvenórányi ismeretanyagot tartalmazó tananyag minden oktatási intézmény számára elérhető - hangsúlyozta Schanda Tamás.
    A szülőket és a nagyszülőket is támogatják a biztonságos internethasználattal kapcsolatos ismeretek megszerzésében. A Digitális jólét programpontokon 175 mentor segítségével eddig mintegy 1800 családot értek el médiaműveltségi képzésekkel - részletezte az államtitkár, arra is kitérve, hogy a program idén is folytatódik.
    A kormány és az ITM - a legkisebbektől az érettségizőkig - a fiataloknak, a velük foglalkozó pedagógusoknak, valamint a szülőknek és a nagyszülőknek olyan tájékoztatást és szolgáltatást nyújt, amelynek segítségével védekezni tudnak a digitális világ veszélyei ellen - összegzett Schanda Tamás.
    Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, hogy a digitális fejlesztési és oktatási programok megvalósítására, működtetésére több száz millió forintot fordítanak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó