Emma napja van. | 2024.04.19

Az apasági teszt szerint a volt belga király Delphine Boel biológiai apja

2020-01-28 08:57:00

Az apasági teszt eredményei szerint II. Albert korábbi belga király a biológiai apja Delphine Boelnek, aki az egykori uralkodó házasságon kívül született gyermekének mondja magát - jelentették be hétfőn közleményben II. Albert ügyvédei.

    Belgium korábbi uralkodója a közleményben kijelentette: bár  megkérdőjelezhetőnek tartja az alkalmazott jogi eljárást, úgy döntött, hogy félretéve ezt, becsülettel és méltósággal véget vet a "fájdalmas procedúrának".
    Leszögezte, Delphine Boel születése óta nem hozott semmilyen családi, társadalmi vagy oktatással összefüggő döntést a nőt illetően, és mindig tiszteletben tartotta az asszony és törvényes apja közötti kapcsolatot.
    A közlemény szerint "a hosszú és sok fájdalommal járó eljárás" igazságügyi szempontból ellentmondásos, egyebek mellett nem tartotta tiszteletben a felek magánéletét. Az igazságügyi intézmények iránti tiszteletből II. Albert nem vett részt a tárgyalótermeken kívüli vitákban. Ezért döntött úgy, hogy reagál és megosztja álláspontját a kérdésben".
    Boel hosszú évek óta küzd azért, hogy jogi úton, legutóbb DNS-vizsgálattal állapíttassa meg, valóban II. Albert a vér szerinti édesapja. Az 51 éves nő leszögezte, hogy nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot.
    II. Albert korábban félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén - Delphine Boel születése előtt - viszonya volt valakivel. A király 1999-es karácsonyi üdvözletében azt mondta, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.
    A Delphine Boel keresete ügyében eljáró bíróság 2018 októberében DNS-vizsgálat elvégzésére kötelezte a most 85 éves egykori királyt, aki előbb a semmitőszékhez fordult, majd május végén úgy döntött, hogy eleget tesz a bíróság határozatának.
    A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, vagyis szó szerint a törvények fölött áll. A mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó, márpedig II. Albert egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott a trónról legidősebb fia, Fülöp javára.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó