Emma napja van. | 2024.04.19

Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló rendelkezést

2020-01-24 08:30:00

Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést - jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön.

    A döntés több mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani.
    Donald Trump amerikai elnök már hivatalba lépése kezdetén hangoztatta, hogy szeretné megszüntetni, de legalábbis jelentős mértékben visszaszorítani a környezet védelmére - így a vízvédelemre is - vonatkozó törvényeket és szövetségi szabályzatokat. Azzal érvelt, hogy ezek felesleges terhet jelentenek a farmereknek, földtulajdonosoknak és az üzleti vállalkozásoknak.
    Elemzők szerint a csütörtöki döntéssel a kormányzat éppen ennek a rétegnek kívánt gesztust tenni.
    Andrew Wheeler, az EPA igazgatója a védelmet eltörlő rendelkezés aláírása után kifejtette: a döntés lehetővé teszi a farmereknek, hogy szabadon művelhessék földjeiket anélkül, hogy attól kelljen félniük, akaratlanul is beleszántanak egy szövetségi védelem alatt álló, kiszáradt patakvölgybe vagy lápos részbe. Hozzáfűzte, hogy könnyebben kaphatnak majd engedélyt az eddigi védett területeken beruházni szándékozó ingatlanfejlesztők és ipari vállalkozások is.
    Az igazgató arra nem tért ki, hogy a gazdálkodásba bevonandó területeken alkalmazott rovarirtó szerek vagy műtrágyák és egyéb vegyi anyagok hogyan szennyezik majd a vízi utakat. Azt azonban fontosnak tartotta leszögezni: a változások olyan, csupán időszakos vízfolyásokra - folyókra és patakokra - érvényesek, amelyeknek medrében csak nagy esőzés vagy hóolvadás után van víz. Az ilyen hegyi patakok és folyók biztosítják egyébként néhány, általában száraz éghajlatú tagállam, például Új-Mexikó vízellátásának egy részét is.
    Jen Pelz, a Wild Earth nevű új-mexikói környezetvédelmi szervezet vezetője újságíróknak úgy nyilatkozott: ebben a tagállamban különösen aggodalmat kelt az intézkedés, mert a Rio Grande, amely az ivóvíz és az öntözésre alkalmas víz nagy részét biztosítja a helybélieknek, éppen ilyen, eddig védett hegyi patakokból és lápokból kapta utánpótlását.
    Elemzők emlékeztetnek arra, hogy hivatalba lépése óta Donald Trump enyhített az olaj- és gázkitermelés szigorú szabályozásain, növelte a gépjárművek károsanyag-kibocsátási normáit, és javaslatot tett a kihalással fenyegetett, veszélyben lévő állat- és növényfajokat védő törvény módosítására is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó