Emma napja van. | 2024.04.19

Nem áll jól a főpolgármester a programpontok megvalósításával

2020-01-22 11:26:00

A Nézőpont Intézet elemzője szerint Karácsony Gergely főpolgármester időarányosan nem áll jól  programpontjai megvalósításával.

    Tóth Erik szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta, kevés esélyt lát arra, hogy a 135 programpont mindegyike megvalósuljon a következő öt évben, Karácsony Gergely száz nap alatt ugyanis csak három intézkedést hajtott végre. Azok alapján ráadásul "a régi baloldalon és a régi ellenzéki politikusokon kívül senki nem profitált abból, hogy Karácsony Gergelynek hívják a főpolgármestert október 13-a óta" - fogalmazott az elemző.
    Hozzátette: a három intézkedés közül a klímavészhelyzet kihirdetésének nem volt látható következménye, pozitív hatása, az ingyenes tömegközlekedési juttatás korhatárának 14 évre emelése a kormányzat hatásköre, nem a Fővárosi Közgyűlésé. Azt pedig "érdekes felfogásnak" nevezte az elemző, hogy a munkanélküliek - akik szerinte Budapesten kevesen vannak - ingyenesen használhatják a budapesti közösségi közlekedést a munkához jutás érdekében.
    Bár száz nap alatt nem lehet csodát tenni, a legfontosabb intézkedések "alapkőletételeit" végre lehet hajtani. Karácsony Gergely azonban a releváns budapesti kérdések helyett hatalmi harcokra, hatalmi pozíciók szétosztására és káderpolitikára fordította a figyelmét - vélekedett az elemző.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó