Andrea napja van. | 2024.04.18

Rétvári: Soros György által támogatott alapítvány akciója a pénzszerzésről és a konfliktus kiélezéséről szól

2020-01-18 10:27:00

Az akkori baloldali-liberális kabinet alatt, 2004-ben kezdődött gyöngyöspatai iskolaügyben a jogsértés éppen a Fidesz-KDNP kormányzása alatt szűnt meg - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

    Rétvári Bence részben a pert kezdeményező alapítványra, részben az ellenzéki reakciókra utalva a műsorban azt mondta, hogy "2004-től 2010-ig nem jutott eszükbe ilyen nagy sajtónyilvánossággal és vehemenciával beszállni ebbe a helyzetbe".
    "Amikor egy jobboldali, Fidesz-KDNP-, nemzeti kormány van (hatalmon), akkor ezeket az ügyeket felveszik, és olyan látszatot keltenek, mintha ez a mi kormányzásunk idején alakult volna ki" - fogalmazott az államtitkár, majd rámutatott: a jogsértés éppen a Fidesz-KDNP kormányzása alatt szűnt meg.
    Azokat próbálják megbélyegezni, akik a korábbi állapotokat normálissá változtatták - hangoztatta Rétvári Bence.
    A kormánypárti politikus hangsúlyozta azt is: emberek igazságérzetét és az érintettek sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt a kárpótlást nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg.
    A gyerekek érdekét az szolgálja, ha nyelvi, informatikai képzésben, szakképzésben részesülnek, ha segítséget kapnak beilleszkedési nehézségeik leküzdéséhez és a trauma feldolgozásához - sorolta.
Vélekedése szerint a Soros György által támogatott alapítvány - amely a felpereseket képviselte - akciója a pénzszerzésről és a konfliktus kiélezéséről szól. Hozzátette: "Soros-szervezetek" olyan ügyet akarnak kreálni, amelyre a nemzetközi sajtó figyelmét felhívják és Magyarországot rasszista színben tüntetik fel. "Ezt már előre elutasítjuk" - szögezte le Rétvári Bence.