Emma napja van. | 2024.04.19

Peking a tajvani elnökválasztás után továbbra is határozottan ragaszkodik az "egy Kína elvéhez"

2020-01-12 10:02:00

Peking a tajvani elnökválasztás után sem változtat álláspontján, és a nemzetközi közösséget is az "egy Kína elvének" betartására szólítja fel - nyilatkozta vasárnap Keng Suang kínai külügyi szóvivő, miután szombaton Tajvanon újraválasztották a függetlenségpárti Caj Jing-ven leköszönő elnököt.

    A CGTN kínai nemzetközi televízió híroldalán megjelent beszámoló szerint Keng úgy fogalmazott: a pekingi vezetés megértést és támogatást vár a nemzetközi közösségtől a tajvani függetlenségi törekvésekkel szembeni ellenállás és a nemzeti újraegyesülés megvalósítása kapcsán. A szóvivő hangsúlyozta: Tajvan kérdése Kína belügye, majd hozzátette: "a világon csupán egyetlen Kína létezik, Tajvan ennek az országnak a része, mindez pedig nem fog változni, történjék bármi is Tajvanon".
    A 63 éves Caj Jing-ven, a függetlenségpárti Demokratikus Haladás Pártjának (DPP) politikusa rekorderedménnyel, a szavazatok 57 százalékával - vagyis mintegy 8,2 millió szavazó támogatásával - nyert a szombaton tartott választásokon. Ellenfele, a Kínával szorosabb kapcsolatok fenntartását szorgalmazó Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje, a 62 éves Han Kuo-jü ezzel szemben 5,5 millió ember szavazatát nyerte el. Az eredményt széles körben Caj a pekingi vezetéssel szembeni határozott kiállásának tulajdonítják.
    Tajpej és Peking között fagyossá vált a kapcsolat azt követően, hogy a Caj vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az "egy Kína elvét" magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekezett korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmazott Tajvannal szemben és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.
    Tajvan mindazonáltal jelentős amerikai támogatást élvez, annak ellenére, hogy a két fél között nincsen hivatalos diplomáciai kapcsolat. Az Egyesült Államok Tajvan első számú fegyverbeszállítója és kulcsfontosságú partnere. Donald Trump amerikai elnök kormányzása alatt a magas szintű kapcsolatok erősödtek a partnerek között: 2016 decemberében Trump a korábbi protokollal szakítva telefonon egyeztetett Caj Jing-vennel. Megfigyelők szerint a sziget továbbra is nagy fokú amerikai támogatást élvezhet majd, a háromoldalú kapcsolatok azonban nagyban függnek a novemberi amerikai elnökválasztás, valamint a Peking és Washington közötti kereskedelmi tárgyalások kimenetétől.
    Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton nyilatkozatban gratulált Caj Jing-ven győzelméhez, és Tajvan demokratikus rendszerét méltatta. Pompeo hangsúlyozta: "az amerikai és a tajvani nép nem csupán partnerek, de ugyanannak a demokratikus közösségnek tagjai, akiket közös politikai, gazdasági és nemzetközi értékeik kapcsolnak össze".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó