Auguszta napja van. | 2024.03.29

Németh Szilárd: megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát

2020-01-05 17:01:27

Az erősödő migrációs nyomásra tekintettel megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei madarasi határvédelmi bázisnál vasárnap tartott sajtótájékoztatón.

    Németh Szilárd azt mondta: a magyar határon egyre nagyobb a nyomás, 2018 decemberéhez képest csaknem tízszeresére - 3299-re - nőtt tavaly decemberben a határsértők száma.
    A jelentések alapján további növekedésre számítanak, ezért több határvédelmi feladat várható.
    Hozzátette: a belügyminiszter kérésére úgy döntött a Magyar Honvédség parancsnoksága, hogy megkétszerezi a határvédelemben részt vevő katonák számát.
    Eddig is nagy számban vettek részt katonák ezekben a feladatokban - mondta az államtitkár.
    Emlékeztetett arra, hogy a katonák 2015 óta folyamatosan együtt járőröznek a határvédelmet ellátó rendőrökkel. Az elmúlt évek során 20 ezer magyar katona teljesített így szolgálatot a határnál - közölte Németh Szilárd, kiemelve: a katonáik felkészültek, tettre készek, bíznak bennük a határ mentén élő emberek.
    Hangsúlyozta: a közel-keleti eseményekkel összefüggésben is az várható, hogy tovább növekszik a migránsok száma. Azok a terrorszervezetek, amelyek a nyugati világot megfenyegették, az ismert útvonalakon a bevándorlók közé vegyítve próbálnak katonákat eljuttatni Európába, hogy ott terrorcselekményeket hajtsanak végre. Mindezek indokolják, hogy megkétszerezzék a határvédelemben részt vevő katonák számát - tette hozzá.
    Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese elmondta: a honvédség hétfőtől százra növeli a rendőrséggel közös járőrözésben részt vevő katonák számát, a kiszolgáló személyzettel együtt ez ötszáz embert jelent.
    Ezt az intézkedést addig tartják fenn, amíg erre szükség van - közölte az altábornagy, hangsúlyozva, az elmúlt időszak eseményei is azt bizonyítják, hogy szükség van a létszámemelésre, hiszen csak január első napján 212-en próbálták meg illegálisan átlépni a magyar határt.