Emma napja van. | 2024.04.19

Letartóztatták egy embercsempész csoport irányítóját

2019-12-07 17:20:00

Letartóztatásba helyezte bíróság azt a 37 éves, Budapesten élő, menekültstátusszal rendelkező szír férfit, akit a Fővárosi Főügyészség azzal gyanúsít, hogy egy embercsempész csoport szervezője, irányítója volt - közölte az MTI-vel a főügyészhelyettes szombaton.

    Fürcht Pál közleményében azt írta: a gyanúsítás szerint a bűnszövetség anyagi haszonszerzés érdekében a szerb-magyar határon keresztül juttatott Magyarországra és az Európai Unió területére jogszerű tartózkodást igazoló okmányokkal nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárokat, majd Ausztriába szállításukat is megszervezték.
    Az embercsempészek gépkocsiját még 2018 szeptember 3-áról szeptember 4-re virradó éjszaka a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei tartóztatták fel az M1-es autópálya mellett. A járműben a magyar állampolgárságú sofőr négy menekültet - egy iráni, egy iraki és két szír állampolgárt - szállított volna Bécs felé.  
    A most egy hónapra letartóztatott férfit szervezőként, irányítóként, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsítják.
    Az ügynek négy gyanúsítottja van, a szír férfin kívül egy szintén már letartóztatásban lévő palesztin állampolgár, továbbá két magyar állampolgár, ez utóbbiak egyike bűnügyi felügyelet alatt áll - írta közleményében a főügyészhelyettes.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó