Emma napja van. | 2024.04.19

Tuzson Bence: a hatékonyság, a szaktudás és a felelősség erősíti a magyar gazdaságot

2019-11-21 15:15:00

A közbeszerzésben a hatékonyság növelése, a szaktudás gyarapítása és a felelős szemlélet kiterjesztése kiemelt feladat, amely a szakma mellett az országot és a magyar gazdaságot is erősíti - jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az Egerben csütörtökön kezdődött, kétnapos Országos Közbeszerzési Találkozó résztvevőit köszöntő videóüzenetében.

    Tuzson Bence a konferencia jelentőségét méltatva hangsúlyozta: az esemény segít megerősíteni a közbeszerzési gyakorlatot Magyarországon. Emellett a szakma mostani és hasonló seregszemléi a jogalkotásra is nagy hatással vannak, hiszen a szakembereknél felhalmozódott tapasztalatok irányt mutatnak a munkához - tette hozzá.     A két nap alatt több mint 300 résztvevő jelenlétében mintegy húsz előadót felsorakoztató találkozón bemutatják a részben, vagy teljes egészében állami cégek és intézmények informatikai beszerzéseit új, egységes keretbe foglaló Digitális Kormányzati Ügynökséget (DKÜ) is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó