Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kovács Árpád: kedvezően alakulnak idén a magyar gazdaság mutatói

2019-11-21 14:58:00

Tarthatónak nevezte a 4 százalék feletti, 5 százalékot közelítő gazdasági növekedési ütemet idén Magyarországon a Költségvetési Tanács elnöke; Kovács Árpád a 34. Soproni Vámszakmai Napok első napján csütörtökön Sopronban azt is elmondta a világgazdasági növekedés lassulása ellenére a legfrissebb német és amerikai előrejelzések is bizakodóbbak, mint korábban.

    A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége szervezésében rendezett konferencián a KT elnöke optimistán beszélt a magyar államháztartási hiányról, amely szavai szerint idén várhatóan a GDP 1,8 százaléka lesz, szemben a kormány által várt 2 százalékkal. Jövőre a tervezett, a GDP 1 százalékát kitevő hiány mellett  ugyanekkora tartalék is lesz - tette  hozzá.
    Az adóbevételek "drasztikusan szépen alakultak, az adóelkerülés mértéke tíz százalék alá csökkent, ilyen még nem volt - mondta.
    Kiemelte azt is , hogy az európai uniós támogatások a hazai összbevételek három százalékát adják idén, és a következő ciklusban 1-1,5 százalékra csökkennek. Az európai uniós támogatások mértéke nem döntő faktor a magyar gazdaság teljesítményében - fogalmazott Kovács Árpád.
    Kitért arra is, hogy Magyarország a kevésbé sebezhető államok közé került, azonban rossz hírnek nevezte, hogy a szomszédos Ukrajna a második, Törökország pedig a harmadik legsebezhetőbb államok közé tartozik a Dél-Afrikai Köztársaság után.
    Jakab István, az Országgyűlés alelnöke társadalmi párbeszédet sürgetett egy olyan időszakban, amikor szavai szerint bizonytalansági tényezőként jelen van a klímaválság, a migráció vagy a Brexit.
    Az egyik erős piacvédelmi eszköznek nevezte Magyarország GMO-mentességét, hozzátéve, egyre inkább látszik, hogy ez  jó út, mert egyre több nyugat-európai ország is erre törekszik. A növénytermesztésben adottak a GMO-mentesség feltételei. Az állattenyésztésben azonban problémás például, hogy míg belföldön évente 180 ezer tonna szóját termelnek, a piacnak 600 ezer tonnára lenne szüksége, a hiányt pedig Brazíliából és az Egyesült Államokból érkező takarmánnyal fedezik a gazdálkodók, ami jelentős többletköltséget okoz, és a termékre nem lehet ráírni, hogy GMO-mentes - fejtette ki.
    Növelni kell a hazai GMO-mentes szójatermelést, mert nemcsak itthon van rá kereslet, hanem Nyugat-Európában is - mondta.
    Jakab István beszélt arról is, hogy az oroszországi embargó miatt a mezőgazdasági terményekből óriási többlet alakult ki az EU-ban, ezért a keleti és déli nyitással új piacokat kell találnia Magyarországnak.
    Komoly kihívást fog jelenteni egy esetleges rendezetlen Brexit a hazai mezőgazdasági piacra is, mert csökkenni fog az Egyesült Királyságba irányuló export. Ugyanígy nagy hatása lesz várhatóan az ukrán földtörvény változásának is, nemcsak az EU-ra, hanem a globális piacra is - fogalmazott.
    Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szerdán a parlament által elfogadott szakképzési törvény elemeit mutatta be, kiemelve a piaci igények követésének erősítését. Hozzátette, hogy a szakképzési rendszer mindig változni fog, mert a munkaerőpiac kihívásaira a szakképzésnek igazodnia kell.
    A konferencián együttműködési megállapodást írt alá a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A megállapodás célja, hogy a két szervezet tagjai szakmai tudásuknak megfelelően segítsék egymást.