Gedeon napja van. | 2024.03.28

A spanyol rendőrség keresi a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetőjét

2019-11-13 13:57:00

A spanyol rendőrség keresi Hugo Armando Carvajalt, a venezuelai katonai hírszerzés volt vezetőjét, aki azután tűnt el még a hétvégén, hogy a bíróság jóváhagyta kiadatását az Egyesült Államoknak, ahol egyebek mellett kábítószer-kereskedelemmel vádolják.

    A központi büntetőbíróság múlt hét pénteken rendelte el az 59 éves férfi letartóztatását, ám a rendőrök nem találták meg az ismert madridi lakcímén.
    Carvajal idén márciusban érkezett Spanyolországba hamis útlevéllel, miután hazájából a kialakult politikai helyzet miatt menekült el.
    Hugo Chávez néhai venezuelai elnök egykori bizalmasa ugyanis nyilvánosan elismerte Venezuela ideiglenes elnökeként Juan Guaidó ellenzéki vezetőt, szemben Nicolas Maduro elnökkel, és ugyanerre biztatta katonatársait is.
    Az egykori tábornokot, aki 2004 és 2011 között vezette Venezuela katonai hírszerzését, 2008-ban vádolták meg az Egyesült Államokban azzal, hogy együttműködött a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerilláival, és "kokainnal akarták elárasztani" az észak-amerikai országot.
    A vádemelés alapján nemzetközi körözést adtak ki ellene, a spanyol hatóságok pedig áprilisban vették őrizetbe a spanyol fővárosban, fia lakásán.
    Carvajal a spanyol bíróságon megalapozatlannak nevezte az ellene felhozott vádakat, amelyek szerinte politikai indíttatásúak, és az Egyesült Államok valódi célja, hogy értékes információkat szerezzen tőle Hugo Chávez kormányáról.
    Elismerte, hogy korábban valóban találkozott a FARC vezetőivel, de állítása szerint azt Chavez megbízásából és a kolumbiai kormány tudtával tette, a kolumbiai békefolyamat tárgyalásainak keretében.
    A spanyol büntetőbíróság szeptemberben szabadlábra helyezte a volt kémfőnököt, miután elutasította kiadatását, mert nem találta elég pontosnak a vádakat ellene. A határozat ellen az ügyészség fellebbezett, a bíróság pedig másodszorra a kiadatás mellett döntött.
    Ahhoz, hogy Carvajalt átadják az amerikai hatóságoknak, a bíróság döntését a kormánynak is jóvá kell hagynia.