Emma napja van. | 2024.04.19

Német lap: Berlin 2500 katonát biztosítana egy szíriai nemzetközi küldetéshez

2019-10-26 08:30:00

A német hadsereg (Bundeswehr) egy 2500 fős alakulattal vehetne részt a szövetségi kormány védelmi minisztere által javasolt szíriai nemzetközi műveletben, amely egy biztonsági övezet kialakítását szolgálná a szíriai-török határvidéken - írta pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

    A magazin szombati számában megjelenő beszámolóból előzetesen ismertetett részletek szerint a Bundeswehr tervezői azzal a forgatókönyvvel számoltak, hogy a műveletet végrehajtó nemzetközi erők 40 kilométer széles szelvényekre osztják fel a török határtól kezdve 30 kilométeres mélységben kialakított övezetet, és minden szelvényt egy-egy résztvevő ország ellenőrzése alá helyeznek.
    A Bundeswehr igen ütőképes csapategységet tudna küldeni a számára kijelölt területre, a három zászlóaljban felderítő és különleges kiképzésű harci alakulatok, utász és aknaszedő műszaki egységek is helyet kapnának, szállításukat egyebek mellett Boxer páncélozott harcjárművekkel, védelmüket a többi között nehéztüzérségi egységekkel és Eurofighter harci repülőgépekkel lehetne megoldani.
    A csapatok két területen, a helikopteres szállítás és harci támogatás, valamint az orvosi ellátás területén szorulnának a szövetségesek segítségére. A katonai tervezők számításai szerint a küldetést két éven keresztül lehetne folytatni úgy, hogy a Bundeswehr közben biztonságosan teljesíthesse a párhuzamosan futó külföldi bevetések aktuális feladatait.     
    A Bundeswehrben jelenleg mintegy 175 ezer hivatásos katona szolgál. A hadsereg 13 külföldi műveletben vesz részt, legutóbbi, október közepén készített kimutatásuk szerint 3187 katonával.
    Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter a NATO védelmi minisztereinek pénteken véget ért brüsszeli értekezletén ismertette javaslatát, amely szerint egy nemzetközi ellenőrzés alatt álló biztonsági övezetet kellene kialakítani a török-szíriai határvidék szíriai oldalán. Az ENSZ-felhatalmazással, a NATO keretében és Oroszországgal együttműködve indítandó küldetés célja a térség helyzetének stabilizálása, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni küzdelem folytatása és a szíriai polgárháború lezárását szolgáló alkotmányozási folyamat előmozdítása.
    A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének javaslatát támogatja a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) is. Horst Seehofer CSU-s szövetségi belügyminiszter a Der Spiegelnek elmondta: Annegret Kramp-Karrenbauer javaslatának megvalósítása Németország és egész Európa "migráció-, és biztonságpolitikai érdeke", és szolgálja a "szíriai menekültek millióit is, akik Törökországban, vagy Törökország kapui előtt várakoznak".
    A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított támadást a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében.
    A török agresszió elől sok ezer kurd menekült el. Október 17-én amerikai közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely szerint a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezetnek ki kell vonulnia a Törökország által követelt, 30 kilométer széles "biztonsági övezetből", ahova Ankara kétmillió, Törökországban eddig menedéket találó szíriai menekültet akar telepíteni. Törökországban mintegy négymillió szíriai menekült van.