Jolán napja van. | 2019.11.20 | MNB középárfolyam:

Idős emberek kifosztásáért 12 év fegyházra ítéltek egy nőt

2019-10-21 10:32:00

Nem jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélt a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi bíróság egy 43 éves nőt, aki idős korú, egyedül elő sértettek kifosztására, kirablására "specializálódott" - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

    Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a vádlott - aki más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti - 2013 és 2015 között ismeretlen társaival követte el a bűncselekményeket. A nő az idősek bizalmába férkőzött, azt színlelte, hogy a sértettel vagy korábban elhunyt hozzátartozójával jó ismeretségben állt. Bekéredzkedett az idős emberek otthonába, ahonnan pénzt és értéktárgyakat szerzett.
    Előfordult, hogy az elektromos művek vagy a családsegítő szolgálat munkatársának adta ki magát, de olyan eset is történt, amikor társaival elkábította az egyedül élő sértettet és így követte el a bűncselekményt. Máskor kávéfőzés ürügyén csalta ki a sértetteket a konyhába, amíg társai értékeket tulajdonítottak el.
    A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították és elfogták a nőt. Ellene a XVIII. és XIX. kerületi ügyészség több rendbeli rablás, kifosztás és lopás miatt emelt vádat. A bíróság a legtöbb vádpontban bűnösnek mondta ki a nőt, és különös visszaesőként 12 év fegyházbüntetésre ítélte, a közügyek gyakorlásától is eltiltotta 10 évre.
    Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész a vádlott terhére, a részfelmentések miatt, a nő és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.