Emma napja van. | 2024.04.19

Négy oktatási intézmény nyert az MVM okosbútor-pályázatán

2019-10-17 20:03:32

Az MVM Zrt. okosbútor-pályázatán 550 oktatási intézmény közül választotta ki a szakmai zsűri azt a négyet, ahol egyedi térbútorokat helyeznek ki.

    A vállalat csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas, sötétben hangulatvilágítást adó művészeti alkotásnak is beillő okosbútorokat a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolának, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak, a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolának, illetve a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának ítélte oda a zsűri.
    A pályázat iránti érdeklődés felülmúlta a várakozásokat. A nevezések 70 százaléka általános- és középiskolákból érkezett, és 11 egyetem is jelezte, hogy szívesen kihelyezne egyet az egyedi térbútorok közül.
    A közlemény idézi Kóbor Györgyöt, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: az MVM-csoport célja, hogy a fiatal generációk mindennapi témái közé bekerüljön az energiahatékonyság és a fenntarthatóság, illetve okos megoldásokkal szeretnék támogatni a különböző oktatási intézmények innovatív fejlesztését.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó