Emma napja van. | 2024.04.19

ITM: a debreceni buszgyártó csarnok illeszkedik a nemzeti buszstratégiába

2019-10-14 11:37:25

A Debrecenben épülő buszgyártó csarnok illeszkedik a nemzeti buszstratégiába, amely távolabbról nézve része annak a gazdaságstratégiának, amelyet Magyarország 2010 óta folytat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

    György László ismertette: a nemzeti buszstratégiában törekszenek arra, hogy minél nagyobb legyen a hazai hozzáadott érték azokban a buszokban, amelyek Magyarországon a helyi, és a távolsági közlekedésben járnak.
    Kiemelte, hogy a nemzeti buszstratégiának két fontos célja van: egyrészt, hogy létrejöjjön egy versenyképes, exportképes hazai buszgyártó kapacitás, a másik pedig, hogy segítsék a zöldbuszok, azaz klímabarát, alacsony energiafelhasználású buszok terjedését. 2022. január 1-től a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken már csak elektromos buszokat lehet majd beszerezni.
    Az államtitkár szerint vissza kell építeni azokat a gyártókapacitásokat, amelyek a 1990-es évek folyamán megszűntek Magyarországon, két éven belül pár ezres darabszámra nőhet a magyar buszgyártó kapacitás.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó