Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szijjártó: a terroristák számára főnyeremény a migráció

2019-09-26 18:30:00

A terrorszervezetek számára a migráció főnyeremény, hiszen a merénylők a kontrollálatlan migrációs hullámokban könnyedén megbújhatnak - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, a terrorizmussal foglalkozó ENSZ-ülésen.

    Felszólalásában kifejtette, hogy sajnálatos módon még mindig terrorszervezetek uralják a folyamatokat a világ számos pontján. Az ellenőrzésük alatt tartott konfliktuszónákból kiindulva ráadásul tevékenységüknek globális hatásuk van, sorra követik el támadásaikat más területeken is.
    Szijjártó Péter kiemelte: a terrorszervezetek folyamatosan változtatják a taktikájukat. Elég csak az Iszlám Államra gondolni, amely miután elvesztette korábban megszerzett területeinek 98 százalékát, átváltott a magányos elkövetők, illetve az alvó sejtek taktikájára, és egyesével próbálja a világ számos pontjára, így Európába is eljuttatni a terroristáit - fogalmazott.
    Hozzátette, hogy a terroristák a nyugat-balkáni térségben keresztül is a migrációs hullámokat kihasználva próbálnak meg eljutni Európába.
    "Megfigyelhetjük azt is, hogy elég néhány ezer dollárt fizetni egy embercsempésznek, felszállni egy lélekvesztőre Észak-Afrika partjainál, majd egy NGO-hajó összegyűjti a migránsokat a köztük megbúvó terroristákkal együtt, és elhozzák őket Dél-Olaszországba, onnan pedig szabad az út Európa gyakorlatilag bármely pontja felé" - emelte ki Szijjártó Péter.
    Leszögezte: aki a migrációs folyamatokat inspirálja, vagyis a nyitott kikötők és a kötelező letelepítési kvóta mellett érvel, gyakorlatilag újabb terrorfenyegetettséget hoz Európába.
    Hangsúlyozta, hogy a közép-európai országok határozottan fellépnek a kötelező letelepítési kvóta és a nyitott kikötők ellen, és fellépnek a határvédelem fontossága mellett. Egyértelmű céljuk hozzájárulni az ENSZ erőfeszítéseihez is a terrorizmus visszaszorítása érdekében.
    Az ENSZ-ben és annak tagállamaiban azonban a migrációs folyamatoknak nagyon sok támogatójuk van - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy ők a terroristák dolgát könnyítik meg.
    Megemlítette Szijjártó Péter a felszólalásban, hogy a terrorszervezetek a legmodernebb technológiai eszközöket és megoldásokat is felhasználják támadásaik előkészítéséhez és végrehajtásához.