Auguszta napja van. | 2024.03.29

Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját

2019-09-07 10:30:00

Géczi János kapja Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat pedig megosztva Fodor Balázsnak Kútásók című művéért és Aknai Tamásnak Sziget című alkotásáért ítélte oda a zsűri.

    Cserép László, a Salvatore Quasimodo Alapítvány titkára az MTI-nek elmondta, hogy százhatvankét pályázó több mint háromszáz verssel nevezett a versenyre. A 27. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen a Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a Salvatore Quasimodo-különdíj mellett a zsűri kilenc költőnek adományoz elismerő oklevelet.
    A díjakat szombaton gálaműsor keretében adják át a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében, ahol Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mond köszöntőt.
    A pénteken kezdődött programsorozat keretében szombaton délelőtt könyv- és folyóirat-bemutatót is tartanak. Megismerheti a közönség Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, valamint Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője - Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, illetve a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát. Délután megemlékezést tartanak Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál.
    A rendezvény zárónapján irodalmi estet rendeznek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével.     A nemzetközi költőversenyt Salvatore Quasimodo olasz költő emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.