Auguszta napja van. | 2024.03.29

Andrzej Duda: helyre kell állítani Ukrajna 2014 előtti területi egységét

2019-08-31 18:57:24

Helyre kell állítani Ukrajna 2014 (a Krím félsziget orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai szakadár "köztársaságok" kikiáltása) előtti területi egységét, Kijev a szuverenitás ügyében teljes mértékben számíthat Varsó támogatására - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szombaton az ukrán hivatali kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közösen tartott varsói sajtóértekezleten. 

    Zelenszkij elnöki minőségében először tesz hivatalos látogatást Lengyelországban, és ez egyben első külföldi útja megválasztása után, aminek Varsóban nagy jelentőséget tulajdonítanak. Zelenszkij szombaton tárgyal a tervek szerint Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel és Stanislaw Karczewskivel, a szenátus elnökével is, vasárnap pedig részt vesz a második világháború kitörésének évfordulóján tartandó központi megemlékezéseken.  
    Andrzej Duda - mint a sajtóértekezleten elmondta - a kétoldalú tárgyaláson arról biztosította Zelenszkijt, hogy Ukrajna - szuverenitása, függetlensége és területi egysége ügyében - teljességgel számíthat Lengyelország támogatására. Aláhúzta: ez ügyben álláspontja mindig egyértelmű volt, Ukrajnának vissza kell nyernie a 2014 előtti területi egységét.
    "Nevezzük nevükön a dolgokat, ukrán területek ma megszállás alatt vannak" - fogalmazott Duda. Hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy a Krím félsziget, Donyeck és Luhanszk megye újból Kijev ellenőrzése alá kerüljön. 
    Mint hangsúlyozta, Lengyelország Moszkva iránti magatartása ebben a vonatkozásban egyértelmű: a nemzetközi jog betartatása végett folytatni kell a szankciók politikáját.
    Közlése szerint Zelenszkij arról tájékoztatta őt, hogy a napokban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel orosz-ukrán fogolycseréről egyeztetett. "Ez, amennyiben sikerülne, fontos lépés lehet a helyzet rendezése, az ukrán-orosz konfliktus lezárása irányában" - értékelte Duda.
    Elmondta továbbá: arra kérte Zelenszkijt, hogy az új ukrán kormány függessze fel az Ukrajna területén található második világháborús lengyel tömegsírok feltárására kiadott moratóriumot.
    Ukrajna 2017-ben állította le a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete által folytatott ukrajnai exhumációkat, az ügy azóta is feszültséget okoz Kijev és Varsó között. 
    "Mindketten nagyon szeretnénk, hogy e téren rendeződjenek az emberek közötti kapcsolatok" - jelentette ki Duda, hozzáfűzve: ez csak úgy történhet meg, ha a meggyilkolt emberek emléke  megőrződik, az áldozatok visszakapják nevüket, sírkövük lesz, feltüntetik őket a tömegsírt megjelölő táblán.
    Zelenszkij kijelentette, hogy kész feloldani a lengyel tömegsírok feltárásának moratóriumát. 
    Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseiről szólva Andrzej Duda hangsúlyozta, Lengyelország nagyon szeretné, hogy Ukrajna kerüljön közelebb az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.
    Zelenszkij köszönetet mondott azért, hogy Lengyelország a nehéz időkben kiáll Ukrajna, a nemzetközi jog mellett.
    A német-orosz beruházásként épülő Északi Áramlat-2 gázvezetékről szólva Zelenszkij úgy vélekedett, hogy az elfogadhatatlan, és fenyegetést jelent egész Európára. A felek síkraszálltak az energiaellátás forrásainak diverzifikációja és a lengyel-amerikai-ukrán hármas energetikai együttműködés mellett. 
    Zelenszkij elmondta továbbá, hogy Ukrajna aktív résztvevője szeretne lenni különféle formátumoknak, például a (Balti-, Földközi- és Fekete-tenger között elterülő kelet-közép-európai országokat felölelő) Három Tenger Kezdeményezésnek. Emellett fontosnak nevezte a Balti-tengertől az Égei-tengerig épülő, Lengyelországon és Magyarországon is áthaladó Via Carpatia közlekedési folyosót, amelyhez ukrajnai közúti fejlesztések is kapcsolódnak.