Emma napja van. | 2024.04.19

Egyes szakértők szerint megdőlhet a kormányalakítási tárgyalások 541 napos rekordja Belgiumban

2019-08-28 17:05:00

Egyes szakemberek szerint elképzelhető, hogy megdől a kormányalakítási tárgyalások 541 napos rekordja Belgiumban, a regionális koalíciós egyeztetések ugyanis tovább bonyolítják az egyébként is megrekedt folyamatot.

    Már közel száz nap eltelt a májusi választások óta anélkül, hogy szövetségi szinten akár csak informális egyeztetésre is sor került volna a pártok között, még ha a belga uralkodó által megbízott koordinátorok próbálkoztak is ezzel.
    Elemzők szerint a legnagyobb esélye egy "lila-sárga" szövetség kialakításának van a vallon és a flamand liberális, illetve szocialista pártok, valamint az ország legnagyobb politikai erejének számító flamand nacionalisták között. Már önmagában egy ilyen egyezség tető alá hozása sem lenne könnyű, azonban még bonyolultabbá teszi a helyzetet, hogy ezzel párhuzamosan zajlanak a regionális kormánykoalíciós tárgyalások is.
    Eddig egyedül az apró németajkú közösségnek és az úgynevezett Brüsszel Fővárosi Régiónak sikerült kormányt alakítania. Szövetségi szinten, illetve a flamand és a vallon régióban továbbra is ügyvivő kormány van.
    Flandriában már látszik a fény az alagút végén, minthogy az eddig is kormányzó flamand nacionalista, liberális és kereszténydemokrata párt egyeztetésbe kezdett a folytatás érdekében. Belgiumban a pártok általában megpróbálják összhangba hozni a regionális és a szövetségi szintű koalíciós politikájukat, ezen hárompárti egyezmény épp ezért megnehezítené a továbblépést a központi kormányalakításban.
    A belga pártok a 2010-es választásokat követően rekordideig, 541 napon át tartó huzavona után tudtak csak megállapodni. Többek szerint is elképzelhető, hogy ez a csúcs most megdőlhet.
    Névtelenséget kérő magas rangú tisztségviselők ugyanakkor arról számoltak be, hogy egyre gyakrabban esik szó annak a lehetőségéről, hogy jövő év januárjában vagy februárjában új választásokat tartsanak, amennyiben továbbra sem sikerül feloldani a belpolitikai bénultságot.