Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bűnügyi és idegenrendészeti akciót tartott a rendőrség Budapest belvárosában

2019-08-25 08:12:54

Bűnügyi, bűnmegelőzési és idegenrendészeti akciót tartott a rendőrség a társszervek bevonásával Budapest V., VI. és VII. kerületében pénteken, több embert előállítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a police.hu oldalon.

    Az akció célja a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, a bűncselekmények megelőzése, valamint a közterületi garázdaságok és egyéb jogsértések elleni fellépés volt. 
    A BRFK mellett a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint Erzsébetváros önkormányzatának és rendészeti igazgatóságának részvételével tartott ellenőrzésben 78 rendőr és a társszervek 16 munkatársa vett részt.
    A járőrök és a nyomozók 110 embert igazoltattak, egy ember ellen szabálysértési feljelentést tettek, mert nem adta át az igazolványát, egy ember ellen pedig azért, mert közbiztonságra veszélyes eszköz volt nála. Egy sofőrrel szemben azért intézkedtek a rendőrök, mert nem volt nála a jogosítványa - tették hozzá. 
    A Kazinczy utcában két férfinél, egy belvárosi szórakozóhelyen pedig két nőnél és egy férfinél kábítószert találtak, őket a rendőrök előállították. Két összeverekedő férfival szemben garázdaság gyanúja miatt kellett intézkedni, és elfogtak egy férfit is, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.
    A BRFK közölte: a társszervekkel közreműködve előre be nem jelentett időpontokban folytatja az ellenőrzéseket.