Gedeon napja van. | 2024.03.28

Joe Biden elnökként a támadófegyverek betiltásáért dolgozna

2019-08-12 08:30:00

Elnökké választása esetén a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnök arra fog törekedni, hogy be lehessen tiltani a támadófegyvereket az Egyesült Államokban - derül ki a politikus véleménycikkéből, amelyet helyi idő szerint vasárnap éjjel közölt a The New York Times című lap internetes kiadása. 

    Biden emlékeztetett rá, hogy ő és Dianne Feinstein szenátor vezette a törvényhozók erőfeszítéseit az 1994-es törvény életbe léptetésére. A törvény értelmében tíz esztendőre betiltották a támadófegyverek és az ezekkel foglalkozó szakújságok forgalmazását. "Ezek a reformok nemzetünket bizonyíthatóan biztonságosabbá tették" - szögezte le a politikus. 
    A volt alelnök sajnálkozva állapította meg, hogy ez volt a fegyvervásárlás utolsó, érdemleges törvényi szabályozása, azóta az Országos Fegyverszövetség (NRA) és a fegyvergyártók a republikánusokkal együtt megakadályozták ezt.  Úgy vélte, hogy a republikánusok bizonyították alkalmatlanságukat az ügyben azzal, hogy a törvényt az érvényessége lejárta után a törvényhozók nem újították meg. 
    Biden felidézte, hogy sok rendőrőrsről érkeztek jelentések arról, hogy az elmúlt csaknem tizenöt évben megszaporodott a támadófegyverekkel elkövetett bűncselekmények száma. Utalt arra: több elemzés is megállapította, hogy amikor a támadófegyverek és az ezzel foglalkozó újságok be voltak tiltva, kevesebb volt a lőfegyverrel elkövetett tömegmészárlás.     "Ezeket a háborús fegyvereket el kell távolítanunk utcáinkról. Az amerikai közvélemény csaknem 70 százaléka - beleértve a republikánusok 54 százalékát is - támogatja a támadófegyverek betiltását" - emelte ki írásában Joe Biden, ismételten aláhúzva, hogy az 1994-es törvény bevált. 
    "És ha engem választanak meg elnöknek, akkor (ezt a törvényt) ismét elfogadjuk, sőt, még szigorúbbat alkotunk. Megakadályozzuk, hogy a fegyvergyártók kisebb módosításokat végrehajtva termékeiken megkerülhessék a törvényt" - szögezte le a demokraták pillanatnyilag legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa.     A múlt szombaton a texasi El Pasóban, majd pár órával később az ohiói Daytonban elkövetett tömegmészárlás óta a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok mindegyike szigorúbb szövetségi szabályozást sürget a fegyverek vásárlására és tartására. Elemzők szerint azonban nem tudni, hogy ez csak a múlt heti tragédiák hatása, vagy valóban tartós politikai állásfoglalást tükröz. 
    A hét végén tartották Iowában az évente megrendezett híres vásárt, amelyen a Demokrata Párt elnökjelöltségéért versenyben lévő csaknem valamennyi politikus megjelent, és mindegyikük foglalkozott a fegyvervásárlás szabályozásával is. 
    Steve Bullock montanai kormányzó például elcsukló hangon mondta el a riportereknek is, hogy 1994-ben a 11 éves unokaöccsét egy 10 éves gyerek fegyverrel megölte az iskolában. "Ma már ez nem is lenne hír" - fogalmazott Bullock. 
    Cselekvést, a fegyvergyártók büntethetőségét és szövetségi törvényalkotást sürgetett Kirsten Gillibrand New York-i szenátor és maga Biden is, aki szintén jelen volt az iowai vásáron. Bernie Sanders szenátor, aki 2005-ben amellett volt, hogy a fegyvergyártókat ne lehessen perbe fogni, ha termékeikkel bűncselekményt követnek el, vasárnap Iowában már másként nyilatkozott: "a világ megváltozott, és a felelősségvállalásnak is meg kell változnia" - mondta. 
    John Hickenlooper, Colorado volt kormányzója szerint szövetségi törvénnyel kell szabályozni a fegyverviselési engedélyt. Julián Castro pedig arról beszélt Iowában, hogy minden fegyvervásárlás előtt hétnapos várakozási időre lenne szükség, továbbá szorgalmazta 20 százalékos adó kivetését a támadófegyverekre és lőszerekre.