Emma napja van. | 2024.04.19

Tíz szabadkikötő létrehozását tervezi a brit kormány

2019-08-02 15:02:00

Tíz szabadkikötő létrehozását tervezi a brit kormány a brit európai uniós tagság október 31-én esedékes megszűnése után.

    A pénteken nyilvánosságra került tervek szerint a július 24. óta hivatalban lévő új kormányfő, Boris Johnson azt reméli, hogy a szabadkikötők kialakításával munkahelyek jöhetnek létre a hátrányos gazdasági helyzetben lévő régiókban.
    A BBC által ismertetett elképzelés szerint a szabadkikötők a Brexitet követően kezdenék meg működésüket. Tengeri és a légi kikötők jelentkezhetnek a státusért. 
    Liz Truss, a konzervatív kormány külkereskedelmi minisztere több ezer munkahely létrejöttét várja az intézkedéstől. Nagy-Britanniában korábban is voltak szabadkikötők, az ezzel járó kedvezmények átformálták Kelet-London Docklands nevű régi kikötőnegyedét az 1980-as években, és ugyanígy lesz ez most is - mondta.
    Boris Johnson már a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folytatott kampányában kiállt a szabadkikötők terve mellett, akkor azonban kevesebb, hat zóna kialakítása került szóba.
    A szabadkikötők olyan területén nem érvényesülnek az országnak az adó- és vámtarifái. Így lehetővé válik áruk behozatala, feldolgozása majd exportálása vámmentesen. Az ilyen zónákban működő vállalatok általában alacsonyabb adókat - például áfát - fizetnek, és a munkáltatói terheik is alacsonyabbak. A BBC által ismertetett összesítés szerint a világon 135 országban működnek szabadkikötők, többségében a Távol-Keleten. Számuk 3500-ra becsülhető egy 2013-as amerikai törvényhozási jelentés szerint.
    Az Egyesült Királyságban 1984 és 2012 között működtek szabadkikötők, és azért szűntek meg, mert nem hosszabbították meg a működésükről szóló jogszabályok hatályát. Szabadkikötő volt többek között Liverpool és Southampton. Az Európai Unióban hozzávetőleg 80 szabadkikötő működik, jórészt az elmúlt 15 évben csatlakozó országokban. Az EU azonban nem pártolja őket, mert álláspontja szerint méltánytalan versenyhelyzetet teremtenek a zónákban működő cégek és azon vállalkozások között, amelyek a közösség szabályai szerint tevékenykednek.
    A brit kormány Boris Johnson hivatalba lépése óta fokozta az előkészületeket a megállapodás nélküli kilépésre. Az új kormányfő határozott álláspontja, hogy a szigetország EU-tagsága mindenképp megszűnik a Brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár sikerül megállapodásra jutni az Európai Unióval, akár nem. 
    A szabadkikötőkről szóló tervekkel kapcsolatban a parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt arra figyelmeztetett, hogy az ilyen zónák vonzhatják a pénzmosókat és az adócsalókat. A bírálatok között szerepel az is, hogy a szabadkikötők révén nem lesznek elkerülhetők az importtarifák, csak annyi változik, hogy mikor kell megfizetni őket.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó