Gedeon napja van. | 2024.03.28

Czukor Balázsról szól az AlkalMáté Trupp idei bemutatója

2019-07-23 09:39:00

Czukor Balázs színművészről szól az AlkalMáté Trupp idei bemutatója. Az előadást, amelyben ismét egy osztálytársukról vallanak a legendás Máté-Horvai-színészosztály tagjai, csütörtöktől vasárnapig összesen hét alkalommal játsszák a Jurányi Házban.

    Máté Gábornak és Horvai Istvánnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett színészosztálya minden évben találkozik, és AlkalMáté Trupp néven közös produkciót hoz létre. Az első években három különböző előadás született, majd 2007-ben sorozatot indítottak, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel.
    "Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség" - mondta korábban az MTI-nek Máté Gábor, hozzátéve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt is jelentette, hogy a munka 14 évig fog tartani. Véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, amely minden évben elkészül az osztályról.
    A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét. "Ez szakmailag is nagyon izgalmas, hiszen mindig arról szól, hogy ki hol tart" - mondta Máté Gábor.
    A tizenharmadik produkció címszereplője - az utolsó tavalyi előadást követő sorsolás nyomán - Czukor Balázs színművész.
    Eddig Járó Zsuzsáról, Szandtner Annáról, Kovács Patríciáról, Máthé Zsoltról, Mészáros Mátéról, Péter Katáról, Száraz Dénesről, Gál Kristófról, Dömötör Andrásról, Mészáros Béláról, Vajda Milánról és Fenyő Ivánról készült előadás.
    A Jurányi Ház MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az idei darabban Czukor Balázs mellett Dömötör András, Gál Kristóf, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán játszik. A produkció zenei vezetője Dargay Marcell, látványtervezője Kálmán Eszter, rendezője Máté Gábor. Az előadás létrehozását az Orlai Produkció támogatta.
    A közleményben idézik Czukor Balázst, aki a színművészeti főiskolás évekre emlékezve azt mondta, hogy nagyon tapasztalatlan volt még, amikor felvették, aminek rengeteg hátránya volt. Nem beszélte a színházi nyelvet, nem ismert senkit, és nem volt tisztában a játékszabályokkal, így rengeteg kudarc érte. Folyamatos küzdelemként élte meg a főiskolai négy évet. Még nem volt annyi élettapasztalata, hogy felismerje, nem kell feltétlen megfelelni, hanem járhatja a saját útját. 
    Mint hozzátette, eddigi pályája során sok jó munkafolyamatban vehetett részt, és jó szerepeket is kapott, több évet töltött a budapesti Örkény Színházban, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban és a Szputnyik társulatban. Később érzelmileg nagyon kiszolgáltatottnak találta a színházi színészi létezést, az sem foglakoztatta, hogy nagy szerepeket játsszon, a rendezés pedig jobban érdekelte. "Aztán rendezőként sikeresebb munkáim lettek, mint színészként" - mondta, hozzátéve, hogy Szombathelyen kezdett el rendezni, ahol Jordán Tamás támogatta munkájában. "Igaz, hogy színházban nem szerepelek körülbelül öt éve, de filmezni nagyon szívesen megyek" - hangsúlyozta.
    A készülő előadásról elmondta: örülne neki, ha az ő életeseményei tükrében valami lényeges dologról beszélnének, és az ő személyén kívül, vagy annak mentén találnának valami olyan problematikát, amely a többieket is érinti.
    Az előadást a csütörtök esti bemutató után péntektől vasárnapig naponta kétszer játsszák a Jurányi Házban.