Gedeon napja van. | 2024.03.28

Csűrfesztivál az erdélyi Mérában a világzene jegyében

2019-07-18 11:37:00

A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög-török-brit és norvég előadók is színpadra lépnek az erdélyi Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.

    "Méra a kalotaszegi népzene és néptánc csúcsát jelentette a 20. század közepén. Évről-évre egyre többen vesznek részt a világzenei fesztiválon, a rendezvénnyel sikerült mind a helyi közösség, mind a táncházas közeg komfortzónáját tágítani" - mondta Bethlendi András, a Méra World Music alapító főszervezője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
    Mint kifejtette, a csűrfesztivál a magyar zene és a régió muzsikája mellett más kontinensek és országok népzenében inspirálódó világzenei produkcióit viszi színpadra.
    Varga Zoltán alapító-főszervező arról beszélt, hogy augusztus 1-jén, csütörtökön lép fel a Csík Zenekar, másnap a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató gálaműsora, a II. Kalotaszegi Prímásverseny és az Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje szerepel a programban, szombaton a Romano Drom játszik, a vasárnapi záróprogram pedig Ferenczi Györgyé és a Rackajamé.
    A nyitónapon zenél a lengyel Dikanda, valamint az Izraelből érkező Sofi Tsedaka & The Baladis, amely szamaritánus zenéből inspirálódó muzsikát játszik. Szombaton lép fel a mexikói Sirani Guevara, akárcsak a görög-török-brit Near East Collective. A Kjartan & Hét Hat Club (augusztus 1-jén) hat nyelven - magyarul, cigányul, románul, angolul, norvégul és törökül - énekel, a norvég Vassvik a zárónapon a lapp zenei gyökereket mutatja be.
    Lesz két templomi koncert is a Fonó Budai Zeneház szervezésében: augusztus 3-án Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs mutatja be műsorát, 4-én pedig Navratil Andea és Demeter László. A koncertek után minden nap táncházzal és nemzetközi jam sessionnel várják a közönséget a csűrben és mellette.
    "Minőségibb és sajátosabb zenei közösségi élményt nyújt egy olyan fesztivál, amelyen két-három után már mindenkit ismerünk arcról, a koncerteken pedig karnyújtásnyira van tőlünk a zenekar" - mondta Bethlendi András.