Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nyolcadikak lettek a magyarok a nyíltvízi úszók csapatversenyében

2019-07-18 08:37:00

A nyolcadik helyen végeztek a magyarok a nyíltvízi úszók 5 kilométeres csapatversenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság csütörtöki napján.

    A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre lévő Joszuban ezúttal szakadó eső és közepes erősségű szél fogadta a versenyzőket. A csapatversenyben az edzők bármilyen eloszlásban vízbe küldhették az úszókat, a 21 együttest felvonultató mezőny több mint felében az egy nő, egy férfi, egy nő, egy férfi megoldást választották, ahogyan a magyarok is. Az úszóknak egyenként egy-egy 1250 méteres kört kellett teljesíteniük
    A sort így Rohács Réka nyitotta, aki 14:29.7-es idővel hetediknek adta át a képzeletbeli stafétát Gyurta Gergelynek. A vb-n most bemutatkozó 27 éves versenyző kicsit visszacsúszott, és 11. pozícióban váltott Olasz Annával. Az 5 kilométeren győztes, a szakág történetének első vb-aranyát nyerő Rasovszky Kristóf tizedikként kezdte meg az utolsó kört, s a nyolcadik helyre hozta be a csapatot.
    Az aranyérem óriási harcban dőlt el, végül a németek mindössze két századdal nyertek az olaszok és hárommal az amerikaiak előtt
    "Tökéletes volt így, hogy volt egy kis hullám, hiszen így a medencében erős ezerötösök nem tudtak tükörvízen úszni, én pedig tudtam tapadni" - nyilatkozta Rohács Réka.
    "Nekem ez pont, hogy nagyon nehéz volt, hiszen az én technikámnak nem igazán kedveznek az ilyen erős hullámok. Teljesen más itt egy ilyen rövidebb táv, mint medencében egy ezeröt, ahol fel lehet építeni az úszást, itt gyakorlatilag végig sprintelni kell, de azért elsőre ez nem volt rossz" - mondta Gyurta Gergely.
    Olasz Anna arról beszélt, hogy nem sikerült elsőre a váltásuk, mert a spanyolok elég sportszerűtlenül bezavartak, hasonlóért például a kínaiakat sárga lappal büntették. "Az volt a tervem, hogy elmenjek a spanyol lánnyal, aki ezerötön egy fél perccel jobbat tud nálam. Szerettünk volna pontszerző helyen bejönni, nagyon örülök a nyolcadik helynek."
    "Amennyire lehetett feljöttem, ha úgy vesszük két éve hetedikek voltunk, és akkor a hollandok nem úsztak, vagyis nagyjából ugyanott vagyunk. Beletettünk mindent, szép ez a nyolcadik hely, még ha a vége kicsit karcos is volt" - fűzte hozzá Rasovszky Kristóf.
    A nyíltvízi úszók küzdelmei pénteken a 25 kilométeres versenyekkel zárulnak, a férfiaknál Rasovszky Kristóf és Gyurta Gergely, a nőknél Olasz Anna és Sömenek Onon Kata ugrik vízbe.

    Eredmények:
    nyíltvízi úszás, csapatverseny, világbajnok:
    ---------------------------------------------
   Németország (Lea Boy, Sarah Köhler, Sören Meissner, Rob Muffels) 53:58.7 perc
2. Olaszország (Rachele Bruni, Giulia Gabbrielleschi, Domenico Acerenza, Gregorio Paltrinieri) 53:58.9
3. Egyesült Államok (Haley Anderson, Jordan Wilimovsky, Ashley Twichell, Michael Brinegar) 53:59.0
...8. MAGYARORSZÁG (ROHÁCS RÉKA, GYURTA GERGELY, OLASZ ANNA, RASOVSZKY KRISTÓF) 55:02.7