Emma napja van. | 2024.04.19

Dárdai Pálnak egyelőre a szakkommentátorkodás mozgatta meg a fantáziáját

2019-07-16 10:42:00

Dárdai Pálnak még nem hiányzik a labdarúgás, a Hertha BSC kispadjáról szezon végén távozott edző a sportágat illetően egyelőre csak a szakkommentátorkodásban gondolkodik.

    A 43 éves tréner az M4 Sporthíradóban elmondta: elfáradt a berlini csapat kispadján töltött négy és fél évben és előtte már a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott.
    "Úgy érzem, kellett ez a pihenő, ki is használom, meg is tehetem, szerintem meg is érdemlem. Most vagyok egy másfél hónapos pihenőnél és még nem érzem azt, hogy hiányozna a labdarúgás" - mondta Dárdai Pál, hozzátéve: ilyen szempontból még nem érzi magát "késznek" arra, hogy valami feladatot elvállaljon.
    A Hertha április közepén, a szezon hajrára előtt jelentette be, hogy nyáron váltás lesz a vezetőedzői poszton. Dárdai Pál közös megegyezéssel egy év pihenőre megy, visszatérését követően pedig majd egyeztetnek arról, hogy a folytatásban milyen feladatot kap az egyesületnél.
    Dárdai Pál elmondta: az elmúlt hetekben a német élvonalból és külföldről is sok ajánlatot kapott, amelyeket visszautasított. A német megkeresés jólesett a hiúságának, a külföldit ellenben kapásból elutasította, mert úgy érzi, az ő mentalitása a német vagy a magyar közegbe való, azokat ismeri, ott érzi jól magát. Ezzel szemben megmozgatta a fantáziáját a televíziós szakkommentátorkodás, amellyel szemben a Herthának sem volt ellenvetése, csupán azt kérték tőle, ne a klub meccseit közvetítse.
    "Benne maradsz a Bundesligában, ott vagy a pénteki és a vasárnapi meccseken is, van egy kis analízis, látod az új játékosokat. Nem lustulsz el, kicsit szorgalmasabb vagy, mert ha csak otthon nézi az ember a tévé előtt vagy néha kilátogat az Olimpiai Stadionba, az nem olyan egyszerű" - mondta Dárdai.
    Az edzői jövőjét illetően kiemelte: megvárja, mi történik október, november, december tájékán, hogyan állnak más csapatok a dolgokhoz. Plusz egy év múlva ugyanúgy él a szerződése a Hertha utánpótlásában, ahol korábban sikeresen tevékenykedett. 
    "Nincs mit szégyellni, szeretem az utánpótlást, szeretem a gyerekeket, ott is komoly eredményeim voltak és jól dolgoztam. Ilyen szempontból ez nekem nem probléma. A legfontosabb az, hogy otthon a család boldog legyen, bármilyen döntést hozunk, az mindig a család érdekében történik" - jelentette ki Dárdai Pál.
    A nemzetközi kupákban induló magyar csapatok biztató kezdéséről úgy vélekedett, "nagyon szépen és jól néz ki", itt volt az ideje, hogy kijöjjön a lépés. Szerinte nem elsősorban a játékosok képességein múlt, hanem a ritmuson, mert a nyári szünet nagyon rövid a magyar labdarúgóknak.
    "Ami picit fáj, hogy sokkal több magyar fiatalt szeretnék látni a csapatokban, nemcsak a külföldieket. Lehet, hogy valaki ezért meg fog kövezni, de a magyar fiatalok érettek, nem véletlenül értek el jó eredményt a válogatottal egy-két korosztályban. Én játszatnám őket, és 20, 25, 30 mérkőzés után megjönne a gyümölcse. Ez az egy, ami nekem picit furcsa, hogy nem vállalják be őket. Bátornak kell lenni és be kell rakni őket a csapatba, ugyanolyan jó eredmények lennének" - hangsúlyozta Dárdai Pál.
    Volt szövetségi kapitányként Dárdai Pál beszélt az Eb-selejtezős csoportját vezető magyar válogatott idei teljesítményéről, valamint a kvalifikációról is.
    "Az esélyek jók, de nem kell túllihegni. Ugye ilyenkor jön a probléma, hogy rámegy a teher a játékosokra" - mondta, megjegyezve, hogy a horvátok mindenképpen kijutnak a - részben budapesti rendezésű - kontinensbajnokságra, míg a második továbbjutó hely a szlovákoké vagy a magyaroké lesz. 
    "Ami a csúnyább része, hogy a kinti mérkőzésen egy gyengébb napot kifogó szlovák válogatott is lefocizott minket, de a hazai közönség támogatásával és a magyar alapjátékkal, amire Marco Rossi is ráérzett, bárkit meg lehet fogni. Ha legyőzzük a szlovákokat, megyünk, ha nem, akkor szerintem nem. Akármilyen jól is állunk most, az a mérkőzés dönt, egy nagyon nagy döntő lesz" - fogalmazott Dárdai Pál.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó